NB I: Szalai Gábor minél hamarabb bemutatkozna a válogatottban

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.08.11. 07:27
null
Bár a Kecskemét kiesett az Ekl-selejtezőben, a Kisvárda legyőzésével ragyogóan rajtolt az NB I-ben, és vasárnap este a Fehérvár FC ellen folytathatja jó szereplését – Szalai Gábor, a KTE védője (balra) sokat tehet a sikerért, egyúttal azért, hogy ismét meghívót kapjon a magyar válogatottba (Fotó: Dömötör Csaba)
A Kisvárda ellen eredményes Szalai Gábor, a KTE belső védője úgy akar teljesíteni, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány újra számítson rá a keretben – a játékos beszélt álomról, kupabúcsúról és titokról is.

 

Nem zuhantak össze a kecskemétiek, hanem talpra álltak a múlt heti, Riga FC elleni Európa-konferencialiga kiesést követően – a KTE magabiztosan győzte le a Kisvárdát (3–1) a hétfői bajnokin. Mint ismert, Lettországba 2–1-es előnnyel utaztak el a lila-fehérek, s bár a mérkőzés jól kezdődött (Vágó Levente vezetést szerzett), a hazaiak egyenlítettek, majd a két félidei játékidő leteltével, a ráadásában, a 95. percben, aztán amikor már mindenki azt hitte, hogy következhetnek a tizenegyesek, a 122. percben is betaláltak.

„Érthetően nehezen éltük meg a kiesést, főleg a módját, ahogyan búcsúztunk a nemzetközi kupaporondtól – mondta lapunknak Szalai Gábor, a KTE 23 éves belső védője. – Azt nem mondanám, hogy nagyon mélyre került a társaság, de azért lelkileg megviselt bennünket a kiesés. Két nappal a lettországi meccs után azonban már éreztem, túllendültünk a történteken, és inkább úgy fogtuk fel, hogy ebből is tanultunk, ezzel is többek lettünk. Ne feledjük, két évvel ezelőtt sokan még az NB III-ban futballoztak, jelenleg pedig az élvonalban, ahol az előző idényben ezüstérmes lett a csapat. Azt azért nem mondanám, hogy az NB I nem készített fel minket a megméretésre, de az biztos, hogy a Riga olyan nyomást helyezett ránk, amellyel eddig kevés alkalommal találkoztunk. Végig érezni lehetett, hogy ellenfelünk tudta, irányítania kell, és a lendülete nem hagyott alább szinte egy pillanatra sem. Nem lehet más célunk, mint hogy a jövőben egyszer újra megmutassuk magunkat, s jobb eredményt érjünk el. Az első lépést megtettük, hétfőn legyőztük a Kisvárdát, ráadásul jó játékkal. Hogy milyen munkát végeztünk a felkészülés alatt, arra tökéletes példa, hogy négy nappal a rigai mérkőzés után kifogástalan állapotban léptünk pályára. Fölényben futballoztunk, vezettünk kettő-nullára, aztán az első félidő végén a vendégek szépítettek. Örülök, hogy eredményes voltam, külön öröm, hogy a hosszabbításban találtam be, így némi választ adtunk arra a Konferencialiga-meccs után, hogy nem csak kapni, hanem rúgni is tudunk gólt a ráadásban…”

Szalai Gábor több vetélytársat kapott a nyáron, érkezett Iyinbor Patrick és Szűcs Kornél is.

„Szerencsére gyorsan beilleszkedtek, a felkészülés alatt sokat dolgoztak azért, hogy passzoljanak a csapat játékához. Biztos vagyok benne, hogy mind a ketten nagy hasznunkra lehetnek. Sőt, ha Szabó Alex is tökéletes állapotba kerül, a védelmünk kifejezetten erős lehet. Szükségünk lesz a stabil védelemre a hétvégén is, hiszen bár a Fehérvár két bajnoki után még nem szerzett pontot, az erejét mutatja, hogy a legutóbbi fordulóban a Ferencváros ellen kétgólos hátrányból fordított. Nehéz meccsre számítok, de ha mindent beleadunk, itthon meglehet a győzelem. Természetesen mindig szemmel tartom az ellenfelek szélsőit, csatárait, hogy mire képesek, milyen formát mutatnak és a videóelemzőnk, Lénárt Máté is rengeteget segít, ő személyre szabottan mindenkinek elküldi, mire, kire érdemes figyelnünk. Hogy pontosan mire, azt inkább megtartanám magamnak… A legfontosabb, hogy újra jól szerepeljünk, s minél hamarabb szerezzünk annyi pontot, hogy meglegyen a biztos bennmaradás. Ha ezt elértük, akkor lehet újabb és újabb célokat kitűzni. Lépésről lépésre kell haladnunk, ez a taktika eddig rendre bevált.”

Szalai Gáborral nagyot fordult a világ az elmúlt két évben: ekkor a KTE színeiben például a Szekszárd és Majosi SE ellen lépett pályára bajnokin, most pedig alapembere a csapatnak, és legutóbb meghívót kapott a válogatottba Marco Rossi szövetségi kapitánytól.

„Kétezerhuszonegyben olyan távolinak tűnt az élvonal és a válogatottság, hogy nem is jelentett mindennapi témát, inkább csak az álmaimban fogalmazódott meg, hogy jó lenne egyszer erre a szintre eljutnom. Sikerült! Ha valaki azt mondja jó két évvel ezelőtt, hogy itt tartok most, biztosan nem hiszek neki. Persze, a belső motivációm óriási volt, sőt jelenleg is az. Hogy hol látom magam két év múlva? Jó kérdés… Vannak terveim, céljaim, de szeretem magamban tartani őket, inkább a tettek beszéljenek helyettem. Ami a válogatottságot illeti: a legutóbbi kerethirdetéskor ott szerepelt a nevem, ami óriási büszkeséggel töltött el. Legközelebb szeptember hetedikén, Szerbia ellen lépünk pályára Európa-bajnoki selejtezőn, majd három nappal később a Csehország elleni felkészülési mérkőzés következik. Úgy akarok teljesíteni, hogy újra számítson rám a szakmai stáb. Testközelből tapasztaltam meg, milyen a Puskás Aréna légköre, minden kisgyerek arról álmodik, hogy ilyen stadionban, ilyen közönség előtt futballozhasson. Még nem mutatkoztam be a nemzeti csapatban, de azért dolgozom, hogy minél hamarabb sor kerüljön rá.”

NB I, 2023–2024, 3. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 11., péntek
20.00: MTK Budapest–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionRúsz Márton
Augusztus 12., szombat
18.00: Újpest–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
20.15: DVTK–Paks (Tv: M4 Sport)
Miskolc,DVTK Aréna
Augusztus 13., vasárnap
16.30: DVSC–ZTE (Tv: M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei Stadion
18.45: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Budapest,Groupama Aréna
21.00: Kecskeméti TE–Fehérvár (Tv: M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik