Nagy csata, három gól az Újpest–Zalaegerszeg bajnokin

Vágólapra másolva!
2023.08.26. 19:50
null
Megizzadtak a sikerért (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában az Újpest FC hazai pályán 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget.

NB I
5. FORDULÓ
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC 2–1 (Csoboth 1., Ambrose 61., ill. Mim 59.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4003 néző. Vezette: Farkas Á.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Amikor alig több mint egy órával a kezdés előtt rápillantottunk a mérkőzés hivatalos jegyzőkönyvére, azonnal feltűnt: ha Boér Gábor, a ZTE FC vezetőedzője valamennyi kispadra nevezett mezőnyjátékosát be akarja vetni, nem kell gondolkodnia, kiknek szavazzon bizalmat, mert a kapus Gyurján Mártonon kívül éppen öt futballistát nevezett a szakmai stáb.

És bizony a kezdőcsapat is érdekesen festett, miután nem szerepelt benne Tajti Mátyás, s nem utazott el az együttes másik két alapembere, Gergényi Bence és Eduvie Ikoba sem Budapestre. Úgy tudjuk, a ballábas magyar futballista belázasodott, míg az amerikai-nigériai kettős állampolgárságú csatár információnk szerint fegyelmi vétség miatt maradt ki az Újpest FC elleni meccskeretből.

De akadt érdekesség hazai oldalon is: a Zete ellen bemutatkozott Tóth Ákos. Az újpesti sajtóosztály egész oldalt írt a 18 éves játékosról, a csatár legfőbb jellemzőit gyűjtötte csokorba. Kiderült, eddigi rövid pályafutása során csak újpesti kötődésű együttesekben szerepelt, s az idén két alkalommal is a kispadon ülhetett az NB I-ben. A nyáron profi szerződést kapott a klasszikus center, aki a felkészülés idején elszenvedett sérülése miatt nem mutatkozhatott be hamarabb az élvonalban.

S hamar gólnak is örülhetett, igaz, nem ő szerezte: Kiss Tamás beadására Csoboth Kevin érkezett remek ütemben, s már az 58. (!) másodpercben előnyhöz juttatta a IV. kerületieket. Boér Gábor leforrázva állt a vendégek kispadja előtt, nem akarta elhinni, amit lát. A Zetét kissé megfogta a korai gól, Matija Ljujics duplázhatta volna meg az előnyt, de a szerb futballista lövése után Senkó Zsombor védte a bal alsó sarokba tartó labdát.

Bár azt hihettük, a korai gól megalapozta az izgalmas folytatást, csalódnunk kellett: lagymatag játékot láthattunk a pályán. Sokat elmond a meccs színvonaláról, hogy az ivószünet volt sokáig a legizgalmasabb jelenet. Az unalmasan zajló időszak után Szalay Szabolcs lőtt szép mozdulattal, de a labda néhány centiméterrel az újpesti kapu fölött suhant el a 26. percben. Az Újpest belealudt a mérkőzésbe, a Zete pedig összekapta magát, olyannyira, hogy az első félidő hajrájában Banai Dávid bravúrja kellett ahhoz, hogy a vendégek ne egyenlítsenek: Sajbán Máté próbálkozott, hiába.

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

Néhányan már elindultak könnyíteni magukon, vagy hűsíteni csapvízzel a gatyarohasztó hőségben, amikor Csóka Dániel úgy 25 méterről, ballal lőtt, a labda a lécről pattant a gólvonal elé – Banai Dávid is csak nézője volt az eseménynek, meg sem mozdult.

A fordulás után a ZTE ott folytatta, ahol abbahagyta: próbálkozott becsülettel, egy perc elteltével újabb Banai-bravúrra volt szükségük a hazaiaknak, Mim Gergely próbálkozása után kellett nyújtózkodnia a 29 éves kapusnak.

Nem csoda, hogy egyre sűrűbben és hangosabban harsant fel a füttyszó: az Újpest álmoskásan futballozott, a játékosok kóvályogtak a pályán, ennek meg is lett az eredménye, Mim Gergely előbb csodálatos szólóba kezdett, majd gólt szerzett. Az egerszegiek még rázták az öklüket örömükben, amikor Peter Ambrose újra a hazaiaknak szerzett vezetést, igaz, Senkó Zsombor kiüthette volna a labdát.

Bár a játékvezető kilenc percet (!) hosszabbított, az eredmény már nem változott, az Újpest ha gyenge játékkal is, de győzött, míg az időnként szép akciókat vezető ZTE vesszőfutása tovább tart: az eddigi öt bajnokin mindössze egyszer nyert, négy alkalommal vereséget szenvedett.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 5. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 26., szombat
Kecskemét–Puskás Akadémia 4–1
Kecskemét,Széktói StadionBognár Tamás
2780
Diósgyőr–Kisvárda 2–0
Miskolc,DVTK ArénaVad II István
6651
Újpest–Zalaegerszeg 2–1Budapest,Szusza Ferenc StadionFarkas Ádám
4003
Augusztus 27., vasárnap
15.30:Debrecen–MTK (Tv:M4 Sport+)Debrecen,Nagyerdei StadionKarakó Ferenc
17.30:Ferencváros–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaBerke Balázs
19.30:Fehérvár–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport+)Székesfehérvár,Sóstói StadionBogár Gergő
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Diósgyőri VTK 5 3 1 1 10– 5 +5 10
2. Debreceni VSC 3 3 8– 2 +6 9
3. Kecskeméti TE 4 3 1 8– 3 +5 9
4. Puskás Akadémia 5 2 2 1 9–10 –1 8
5. Újpest FC 5 2 2 1 8– 9 –1 8
6. Paksi FC 3 1 2 5– 2 +3 5
7. MTK Budapest 4 1 2 1 3– 3 0 5
8. Kisvárda 5 1 1 3 4– 9 –5 4
9. Ferencvárosi TC 2 1 1 6– 5 +1 3
10. Zalaegerszegi TE 5 1 4 4– 9 –5 3
11. Fehérvár FC 4 1 3 6–10 –4 1
12. Mezőkövesd 3 1 2 4– 8 –4 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik