NB I: görög utánpótlás-válogatott csatárral erősített a DVTK – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 15:49
null
Argirisz Kampecisz (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt DVTK a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződést kötött Argirisz Kampecisszel, aki a Panathinaikosztól érkezik a magyar élvonal újoncához.

A 24 éves középcsatárt Kuznyecov Szergej, a diósgyőriek vezetőedzője még az athéni zöld-fehér klubnál szúrta ki magának, ahol Bölöni László segítőjeként dolgozott.

Kampecisz a görög rekordbajnok Olympiakosz neveltje, aki az ősi rivális Panathinaikosz mellett megfordult a Borussia Dortmund tartalékcsapatában, valamint a holland élvonalbeli Willem II-ben is. A görög U21-es válogatottban 12 meccsen jutott szóhoz, ezeken négy gól volt a mérlege.

További hír, hogy egy ballábas brazil szélső szerepel próbajátékon a piros-fehéreknél. A Pernambuco művésznévre hallgató 25 éves labdarúgó a Portuguesánál nevelkedett, Európában pedig megfordult többek között a Dinamo Tbilisziben, a Sheriff Tiraspolban és a norvég Bodö/Glimtnél is – mindhárom csapattal bajnoki címet szerzett. Pernambuco esetleges szerződtetéséről a napokban születhet döntés – áll a DVTK honlapján olvasható közleményben.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, Nea Szalamina Famagusta – Ciprus), Julien Célestine (francia, Club León FC – Mexikó), Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, Widzew Lódz – Lengyelország), Bright Edomwonyi (nigériai, Koper – Szlovénia), Marin Jurina (horvát-bosnyák, Al-Fajszali – Szaúd-Arábia), Artem Odincov (ukrán, Kisvárda, Godfrey Bitok Stephen (nigériai, FK Volga Uljanovszk – Oroszország, szabadon igazolhatóként), Alex Vallejo (Alexander Vallejo Mínguez, spanyol, Stal Mielec – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Rudi Pozeg Vancas (szlovén, FC Koper – Szlovénia), Argirisz Kampecisz (görög, Panathinaikosz – Görögország)
Kölcsönbe érkezők: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők: Kispál Tamás (Eger SE), Papp Marcell (Dorogi FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Joaozinho (Joao Carlos Reis Graca, portugál, Estoril – Portugália), Eze Vincent Okeuhie (nigériai, szabadon igazolható, legutóbb Sahtyor Szoligorszk – Fehéroroszország),Pernambuco (brazil, Kizilzsar – Kazahsztán)
Távozók: Eppel Márton (szabadon igazolható), Hornyák Marcell (csákvári kölcsön után Pécsi MFC), Illés Bálint (Mezőkövesd), Koman Vladimir (magyar-ukrán, szabadon igazolható), Könyves Norbert (magyar-szerb, Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Senkó Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Szőke Adrián (szerb-magyar, topolyai kölcsönjáték után szabadon igazolható), Szűcs Kornél (Kecskeméti TE), Vajda Botond (szlovák-magyar, tiszakécskei kölcsön után Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Radics Márton (Puskás AFC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Viczián Ádám

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik