Fehérvár: a Vidi „más polcra” került, célja a bennmaradás

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 16:18
null
Garancsi István (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Az eddiginél alacsonyabb bérekkel csábít új játékosokat a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár, amelynek célja fiatal magyar futballistákra épülő csapat létrehozása. A 2023–2024-es idény célja az élvonalban maradás lesz – árulta el Garancsi István tulajdonos a klub honlapjának adott interjúban. Juhász Roland leszögezte, nem akarnak túl nagy terhet tenni a fiatalok vállára.

Korábban az NB II-be kiesett Budapest Honvéd vezetőitől olvashattunk olyan nyilatkozatot, mint amilyet Garancsi István, a Fehérvár tulajdonosa adott az élvonalban maradást az utolsó fordulóban kiharcoló klub honlapjának. A költségek csökkentése érdekében megváltak a túl magas fizetésű játékosoktól, és az utánpótlásból felkerülő játékosokra építik az új együttes magját.

„Az NB I-en belül a Vidi sajnos »más polcra« került az eddigiekhez képest, ezt most már egyértelműen kijelenthetjük – mondta Garancsi István. A felnőttcsapatban az eddiginél több fiatal magyar játékosnak szeretnénk bizonyítási lehetőséget adni, és az utánpótlásunk működését is racionalizáljuk.Az NB III-as csapatunk az előző szezonban jól szerepelt, vannak utánpótlás-válogatottjaink, azt szeretnénk, hogy az első csapatig minél többen eljussanak.”

A folyamat felelőse Juhász Roland sportigazgató lesz.

A klub több olyan játékostól – köztük az évek óta alapember Stopirától és Negótól – elköszönt, akiknek a fizetése a Mol szponzorációs szerződésének felmondásával már nem fér be a klub keretébe. Az új fizetési korlát miatt az újonnan igazolt játékosok nem számíthatnak hasonló bérekre.

A célokat is átfogalmazták.

„Az új helyzetben sajnos nem álmodhatunk bajnoki címről, de még a dobogóról sem – mondta Garancsi István. – Azt várom, hogy helyi szurkolók által szerethető csapat épüljön, amely úgy marad bent az élvonalban, hogy ne kelljen még egyszer az utolsó fordulóban izgulnunk. Ennél merészebb célról, célokról egyelőre nem reális beszélni.”

A Mol-éhoz hasonló szponzorációs szerződés nem várható, mint ahogy új névadó szponzor sem a stadionnak, elsősorban helyi vállalatokkal tárgyalnak kisebb támogatási lehetőségekről.

Garancsi István egyeztetett Székesfehérvár polgármesterével is, Cser-Palkovics Andrással megegyeztek abban, hogy a korábbinál szorosabbá teszik az együttműködést. Bár most is stabil a klub anyagi helyzete, a sikerekhez olyan összefogásra lesz szükség, amelynek részleteiről később tájékoztatják a közvéleményt.

A Fehérvár honlapján Juhász Roland is adott „szezonindító” interjút.

A sportigazgató a Fehérvár nyári piaci tevékenységéről elmondta, „érthető, hogy Spandler Csaba és Franck Bambock leigazolása után még további bejelentésekre várnak a szurkolóink, a háttérben minden nap azért dolgozunk, hogy az új játékosok minél hamarabb csatlakozni tudjanak a kerethez”.

A további érkezők is szóba kerültek.

„Az eddigi két új igazolás a tengelybe érkezett, de a pálya közepén szeretnénk még tovább mélyíteni a keretet. Az alapvető célunk pedig az, hogy minden poszton legalább két használható opciója legyen a szakmai stábnak az átigazolási időszak végére” – mondta Juhász.

A fiatalok csapatba építéséről megjegyezte, nem akarnak túl nagy terhet rakni a játékosok vállára.

„A lehetőség adott, a srácokon múlik, hogy élnek-e vele, de nem szeretnék túl nagy terhet rakni egy 16-18 éves játékosra sem azzal, hogy olyan nagy szavakat használok velük kapcsolatban, hogy ők a Vidi jövője. Azt viszont bátran ki merem jelenteni, hogy sok tehetség focizik piros-kékben, várom, hogy ki, vagy kik tudják megtenni azokat az extra lépéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy meghatározó NB I-es játékosok legyenek” – szögezte le Juhász.

Elmondta, hogy a csapat még három edzőmérkőzést mindenképpen játszik, tervben van egy szlovéniai edzőmeccs a török Trabzonspor ellen, és az Újpest elleni bajnoki rajt előtti héten a Gyirmóttal és a Péccsel összecsap a Vidi. Ezekről a meccsekről egyelőre nem derültek ki további részletek

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatér(het)nek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Andrija Radulovics (szerb-montenegrói, Crvena zvezda – Szerbia, legutóbb kölcsönben: Radnik Szurdulica – Szerbia)
Távozók: Alef (Alef dos Santos Saldanha, brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Marcel Heister (Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, Le Havre AC – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Artem Sabanov (ukrán, FK Polisszja Zsitomir – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Szabó Levente (ETO FC Győr), Nikola Szerafimov (északmacedón, érdeklődnek iránta: FCSB, CFR – Románia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik