NB I: felkészülten tértek vissza a pihenésből a játékosok, Olaszországban készül a PAFC

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 10:41
null
Nem csupán futballal igyekeznek formában tartani magukat a Puskás Akadémia játékosai (Fotó: Puskás Akadémia)
Három hét nyári szünetet kaptak a Puskás Akadémia játékosai, kedd óta a rutinosabbak már Olaszországban edzőtáboroznak. Az érettségiző fiatalok hétfőn csatlakoznak a csapathoz, a felkészülés érdemi része akkor kezdődik.  

 

OLASZORSZÁG, FELCSÚT, AUSZTRIA. Röviden ez lesz a Puskás Akadémia menetrendje a következő hetekben, bár a résztvevők száma még változik. Három hét pihenőt követően hétfőn orvosi és terheléses vizsgálatokkal kezdődött a csapat felkészülése, majd a rutinosabb játékosok kedden Olaszországba utaztak erőnléti edzéseket végezni – adta hírül a klub honlapja. A fiatalabbak egyelőre az érettségivel vannak elfoglalva, ők csak június 26-án csatlakoznak a többiekhez.

„A felkészülés mostani szakasza nagyrészt erőnléti munkával telik, de a labdarúgók egyénileg már egy hete végzik az előírt feladataikat – árulta el Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a pfla.hu-nak. – Hétfőn a szokásos szezon eleji orvosi és futópados tesztekkel kezdtünk, és már látszott az eredménye az egy héttel ezelőtt megkezdett futóedzésnek, felkészülten tértek vissza a pihenésből a futballisták. Remélem, sérülés nélküli edzőtáborozásnak nézünk elébe. Olaszországban négy napot töltünk a rutinos játékosokkal, ugyanis a fiatalok még érettségiznek, ők később csatlakoznak hozzánk.”

A klubbal nemrégiben egy plusz egy éves szerződéshosszabbítást aláíró edző elmondta, az összetartás a csapakohéziót is erősíti.

„Nagyon fontos, hogy az öltözőben mindenki tisztelje a másikat, akárhonnan is érkezett. Az edzőtábor jó lehetőség arra, hogy este leüljünk, és egy sör mellett, beszélgetés vagy elemzés közben összerázódjunk, és mindenki ugyanabba az irányba húzzon. Olaszországból hazaérve július hetedikéig Felcsúton edzünk, és a Wisla Plock ellen játsszuk az első edzőmeccsünket. Egy nappal később Ausztriába utazunk, ahol a kéthetes edzőtábor alatt három további felkészülési mérkőzésen lépünk pályára.”

A felcsútiak honlapjának tanúsága szerint július 12-én a Slovan Liberec, 17-én a Fortuna Düsseldorf, 19-én pedig a szaúdi Al-Fateh lesz a csapat ellenfele.

A PUSKÁS AKADÉMIA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Július 7., péntek

Puskás Akadémia–Wisla Plock (lengyel)
Július 12., szerda
Puskás Akadémia–Slovan Liberec (cseh)
Július 17., hétfő
Puskás Akadémia–Fortuna Düsseldorf (német)
Július 19., szerda
Puskás Akadémia–Al-Fateh (szaúdi)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Auerbach Martin (Csákvár), Bakti Balázs (Budafoki MTE), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kirilo Janyickij (ukrán, Csákvár), Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Kiss Norbert (Tiszakécskei FC), Major Marcell (Nyíregyháza Spartacus), Mim Gergely (Zalaegerszegi TE FC), Ominger Gergő (Csákvár), Radics Márton (Diósgyőri VTK), Tamás Nándor (magyar-román, Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alexandru Baluta (román, FCSB – Románia, szabadon igazolhatóként), Spandler Csaba (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Körmendi Kevin (Kisvárda)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik