NB I: Fehérváron megtisztulást követelnek a szurkolók!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2023.05.09. 13:31
null
Kenan Kodro foghatta a fejét, hiszen a 91. percben tizenegyesből kapu fölé rúgta a labdát… (Fotó: Dömötör Csaba)
A feldühödött drukkerek és Cser-Palkovics András polgármester is üzent a csapatnak, mondván, alighanem minden idők legtöbb pénzéből minden idők egyik leggyengébb csapata a mostani.


Üzentek a fehérvári szurkolók: „Nulla forintból kupagyőzelem, hétmilliárdból mélyrepülés. Megtisztulást!”

A Vidi ultrái a vasárnap este a Mező­kövesd ellen 1–1-es hazai döntetlennel záruló mérkőzésen tették ki a fenti idézetet, és miután az utolsó pillanatban Kenan Kodro tizenegyesből az égbe lőtte a labdát, elszabadult a pokol. A hazai drukkerek sokáig nyugodtan figyelték a sokadszorra kilátástalan futballal „kirukkoló” csapatukat, negyedórával a vége előtt azonban elfogyott a türelmük, és folyamatos, durva kritikával illették a látottakat. A méterekkel a kapu fölé lőtt labda olaj volt a tűzre, a lefújást követően ordítva kérték a játékosokat, vegyék le a mezüket, ám sok futballista oda sem ment a tábor elé, fogta magát, és az öltözőbe vonult.

A fanatikus fehérvári szurkolók mást nem tehettek, mint hogy transzparensen üzentek a lelátóról a csapatnak, majd próbálták levetetni a játékosokkal a Vidi-mezt – de nem sikerült... (Fotó: Dömötör Csaba)
A fanatikus fehérvári szurkolók mást nem tehettek, mint hogy transzparensen üzentek a lelátóról a csapatnak, majd próbálták levetetni a játékosokkal a Vidi-mezt – de nem sikerült... (Fotó: Dömötör Csaba)

Nagy gondok vannak Fehérváron…

A Mol Fehérvár FC költségvetéséhez mérve az idénybeli szereplés már akkor is kiverte volna a biztosítékot, ha csupán a középmezőnyben végez a csapat, hiszen a keret értéke a Ferencváros mögött a második legmagasabb. A városban másról sem beszélnek már, milyen irdatlan összeget keresnek egyes labdarúgók, de hogy a pletykáknak mennyi az igazságtartalmuk, az a klub belügye. Mindenesetre nem lehet véletlen, hogy a Mezőkövesd elleni mérkőzést követően Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is kemény kritikát fogalmazott meg a Face­book-oldalán: „Tragikus. A meccset is látva állapítsuk meg, hogy minden idők valószínűleg legtöbb pénzéből minden idők egyik leggyengébb csapata a mostani, sajnos. Tankönyvet lehet majd írni arról, hogyan lehet négy-öt év alatt egy Chelsea ellen jól játszó csapatot a kiesés közvetlen széléig zülleszteni. Kodro büntetőjében pedig minden benne volt erről a folyamatról…”

A városi elöljáró is megpróbálta elemezni a helyzetet, ahogy fogalmazott, a probléma gyökere a gazdátlanság, a hozzá nem értés, valamint az elkötelezettség teljes hiánya. Megkerestük a klubot, ám a vezetőség nem kívánt a polgármester véleményére reagálni.

Kétségtelen, ebben az idényben az összes létező probléma kiütközött – a vezetőség kapkodva hozott döntéseket, nyilván a produkcióhoz mérten túlfizetett játékosokról van szó, s gyaníthatóan nem a legjobbak a motivációs eszközök. Több labdarúgónak a nyáron lejár a szerződése, nem érdeke „összetörni” magát, sok alighanem már tudja, hol folytatja pályafutását. A vezetőedzők leginkább elszenvedői a Fehérváron kialakult helyzetnek. Szabics Imre 2022. februári kirúgását követően Michael Borist szerződtette a klub, ennek az idénynek is az ő irányításával vágott neki a csapat, majd jött Huszti Szabolcs (vele együtt Toldi Gábor), és most Bartosz Grzelak is tehetetlennek tűnik a kispadon.
A szurkolók nem véletlenül követelnek megtisztulást!

Stopira tapsolt, de az is látszott, hogy szégyellte magát (Fotó: Dömötör Csaba)
Stopira tapsolt, de az is látszott, hogy szégyellte magát (Fotó: Dömötör Csaba)

Az öltözőben van szerb, macedón, ukrán, dán, szlovák, norvég, német, portugál, hondurasi, brazil, francia, román, koszovói, bosnyák, valamint Stopira személyében zöld-foki-szigeteki-magyar, illetve Nego Loic személyében francia-magyar kettős állampolgár; sokan közülük igazi zsoldosok, akiket nem érdekel a klub jövője, csakis a bankszámlára érkező fizetés. Hogy a nyáron hányan mennek önként, hányat tesz ki a keretből a vezetőség, egyelőre megtippelni is képtelenség, a legnagyobb kérdés továbbra is az Fehérváron: benn marad-e a csapat az NB I-ben, vagy szégyenszemre a másodosztályban köt ki.

Elnézve a Mezőkövesd elleni produkciót, sok jóra nem számíthatnak a fehérvári szurkolók, az együttes vasárnap is kilátástalanul teljesített. Az első félidőben még úgy, ahogy irányította a játékot, ám jellemző, az egyetlen gólt is a mezőkövesdi Riccardo Piscitelli kapusnak köszönhette, aki gyakorlatilag bevédte Dárdai Pál középre tartó lövését. A Mol Fehérvár FC-nek három meccse maradt, hogy elkerülje a kiesést, sorrendben a Puskás Akadémiával, a ZTE FC-vel és a Vasassal játszik még.

KEREZSI ZALÁN: „JÓ ÉRZÉS, HOGY A DRUKKEREK SKANDÁLJÁK A NEVEMET”

Kerezsi Zalán a Honvéd szerelésében bizonyítja, hogy nehéz helyzetben is lehet számítani a fiatalokra (Fotó: Török Attila)
Kerezsi Zalán a Honvéd szerelésében bizonyítja, hogy nehéz helyzetben is lehet számítani a fiatalokra (Fotó: Török Attila)

Kerezsi Zalán, a jelenleg bennmaradó helyen álló Bp. Honvéd 19 éves csatára győztes gólt szerzett a Kecskemét ellen, de már a Debrecen elleni bajnokira koncentrál: idegenben is három pontot akar szerezni.

Nem mostanában nézhettek úgy a tabellára a Bp. Honvéd játékosai, hogy ne a vonal alatt keressék magukat – sorozatban hat fordulón keresztül álltak kieső helyen, legutóbb két hónapja történt meg a „csoda”, hogy bennmaradást érő pozícióba küzdötték fel magukat. Jelenleg a tizedik a Honvéd, miután pénteken legyőzte a Kecskeméti TE-t (1–0), vasárnap pedig döntetlen született a Mol Fehérvár–Mezőkövesd Zsóry (1–1) bajnokin. A kispestieknél Kerezsi Zalán szerezte a győztes gólt, a 19 éves csatár a KTE elleni bajnoki előtt egy héttel, a Kisvárda ellen (2–2) is eredményes volt.

„Péntek este szereztük meg az idény eddigi legfontosabb három pontját, ez nem is lehet kérdés –
mondta lapunknak Kerezsi Zalán, a Honvéd labdarúgója. – Úgy léptünk pályára, hogy csak a győzelem elfogadható, ennek szellemében álltunk hozzá a meccshez. Ez is volt a kulcs: mindenki küzdött, harcolt az utolsó leheletéig! Nem csak a kötelező sablonszöveg, hogy ez a szurkolóink nélkül nem sikerülhetett volna: bár a kiesés ellen harcolunk, ők mindvégig kiálltak mellettünk, péntek este is ötezren voltak a lelátón. Értük is harcolunk! Szép gólt szereztünk, Kocsis Dominik ugratta ki Tamás Krisztiánt, nekem pedig csak az üres kapuba kellett passzolnom a labdát. Remek érzés, hogy újra eredményes voltam, s jó érzés hallgatni, amikor a drukkerek skandálják a nevemet.”

De nincs megállás, még három fordulót rendeznek: a kispestiek utaznak Debrecenbe, fogadják a rivális Mezőkövesdet, végül a Puskás Akadémiához látogatnak.

„Nem lehet más célunk, mint megtartani a jelenleg pozíciónkat, vagyis a vonal felett maradni a bajnokság végéig. A Kecskemét elleni siker nagy önbizalmat adhat a folytatásra: újra bebizonyosodott, hogy az NB I-ben bárki legyőzhet bárkit, mi is három pontot gyűjtöttünk a második Kecskemét ellen. A Loki hajt a dobogóért, erős csapat, de idegenben is nyerni akarunk!” CS. A.

NAGY GERGELY: PADLÓGÁZZAL MENTÜNK

Parázs meccsre van kilátás Mezőkövesden Nagy Gergely szerint (Fotó: Kovács Péter)
Parázs meccsre van kilátás Mezőkövesden Nagy Gergely szerint (Fotó: Kovács Péter)

A Paks–DVSC bajnoki után is érzékelhető, óriási csata várható a nemzetközi kupaindulást érő dobogós helyekért!

Élesedik a helyzet, illetve a nemzetközi kupaindulásért zajló harc: a második KTE és a negyedik DVSC között mindössze négy pont a különbség, de az ötödik Puskás Akadémia is még odaérhet valamelyik kupás helyre. Az ezüst- és a bronzérmes az Európa-konferencia­liga második selejtezőkörében indulhat. A tabellán harmadik helyen álló Paks a legutóbbi fordulóban óriási lépést tehetett volna a biztos dobogós pozíció felé, de 0–0-s döntetlent ért el a közvetlen rivális Debrecen ellen.

„Eddig összesen három évet töltöttem el Pakson, de még egyszer sem fordult elő olyan, hogy valamelyik csapatra akkora nyomást helyezzünk, mint szombaton a Debrecenre az első harminc percben – mondta lapunknak Nagy Gergely, a paksiak 28 éves kapusa. – Rendben, a Loki kétszer eljutott a kapunkig, de addig több gólt is szerezhettünk volna. Nem emlékszem olyan meccsre a pályafutásom során, hogy az első félidőben egyetlen kapuskirúgást se kelljen elvégeznem – a Loki ellen ez történt. Padlógázzal mentünk! Sajnálatos, hogy mindez nem párosult góllal, el kell ismerni, hogy a kezdeti remek futballunk után kissé visszaestünk. A múlt héten többen is kisebb sérüléssel, betegséggel küzdöttek, többek között csatárunk, Varga Barnabás is. Nagy lehetőséget puskáztunk el, hiszen elléphettünk volna a Lokitól, s még inkább tapadhattunk volna a második Kecskemétre, de továbbra is a saját kezünkben a sorsunk. Mindenképpen pozitívum és erőt ad, hogy érezni lehet mindenkin, hogy rendkívül motivált: oda akarunk érni a második helyre!”

A Paks legközelebb Mezőkövesden lép pályára, amely a bennmaradásért harcol.

„Parázs meccsre van kilátás, mindkét együttes jelentős célért harcol: azért a ránk nehezedő nyomás kellemesebb. A Kövesd erős csapat, ezt bizonyította legutóbb Fehérváron is. Nyilván nyerni megyünk Mezőkövesdre, létfontosságú három pontot szerezhetünk. A hátralévő három fordulóban döntő lehet, hogy a keretünk igencsak mély, a szakmai stábunk kedvére variálhat. Az is döntő lehet, hogy a védelmünk stabilizálódott, az utóbbi három bajnokin csak két gólt kaptunk, igaz, az rendkívül dühítő, hogy a Kecskemét kétszer is szöglet után talált a hálónkba. Izgalmas hajrára van kilátás, várom a hátralévő meccseket!” CS. A.

A FORDULÓ GÓLJA

A ZTE–Puskás Akadémia meccs első félidejének hosszabbításában (45+1. perc) Gergényi Bence beadása és Kovács Barna csúsztatása után Klausz Milán fordulásból lőtt a jobb felsőbe

NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NB I, 2022–2023, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 5., péntek
Honvéd–Kecskemét 1–0
Budapest,Bozsik ArénaBognár Tamás
5003
Május 6., szombat
Újpest–Vasas 1–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
3880
Paks–DVSC 0–0
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
3065
Ferencváros–Kisvárda 3–0Budapest,Groupama Aréna
Pintér Csaba
13 133
Május 7., vasárnap
ZTE–Puskás Akadémia 2–1Zalaegerszeg,ZTE ArénaErdős József
2248
Mol Fehérvár–Mezőkövesd 1–1Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóFarkas Ádám
2652
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 19 6 5 61–27 +34 63
2. Kecskeméti TE 30 13 12 5 45–29 +16 51
3. Paksi FC 30 14 6 10 55–48 +7 48
4. Debreceni VSC 30 13 8 9 47–38 +9 47
5. Puskás Akadémia 30 11 11 8 42–40 +2 44
6. Újpest FC 30 10 8 12 39–51 –12 38
7. Zalaegerszegi TE 30 10 7 13 35–38 –3 37
8. Kisvárda 30 8 13 9 39–47 –8 37
9. Mezőkövesd 30 8 9 13 30–40 –10 33
10. Budapest Honvéd 30 8 8 14 31–46 –15 32
11. Mol Fehérvár 30 7 10 13 34–41 –7 31
12. Vasas FC 30 4 12 14 27–40 –13 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik