FTC: Dibusz Dénesék az idén hotelszobában lettek aranyérmesek

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.05.05. 21:18
null
Dibusz Dénesék zsinórban ötödször ünnepelhetnek bajnoki címet (Fotó: MTI)
Dibusz Dénes sorozatban ötödször, összesen már hatodszor lett bajnok a Ferencváros kapusaként.

Immár hagyomány – fővárosi szállodában készül a fővárosban rendezendő bajnoki mérkőzésekre a Ferencváros. Péntek este a szombaton a Kisvárdát fogadó zöld-fehérek itt követték a Kecskemét kispesti vendégjátékát, amelyen eldőlt: ismét aranyérmes az NB I-ben az FTC!

„Szerencsére ebben van tapasztalatom – mondta lapunknak Dibusz Dénes, a bajnokcsapat 32 éves, immár hatszoros bajnok kapusa. – Ünnepeltünk bajnoki címet mérkőzés előtt az öltözőben és elveszített összecsapást követően a csapatbuszon is. Talán csak az hiányzik, ahogyan a Honvéd nyert a Fehérvár ellen: az utolsó bajnoki amolyan döntő, aki győz, aranyérmes, de emlékezetes számunkra, amikor az Újpest legyőzése biztosította az első helyünket. Emlékeim szerint többször is úgy alakult, hogy négy fordulóval a vége előtt vált matematikailag is biztossá a sikerünk. Bármikor szerzünk a bajnoki címet, az szerintem nagy eredmény, emlékezetes pillanat, akármilyen sokszor történik meg. Egész héten a Kisvárda elleni mérkőzésre figyeltünk, nem foglalkoztunk a KTE pénteki összecsapásával – és most a hotel szobájában lettünk bajnokok. Többen néztük együtt a kispesti mérkőzést, és ahogy véget ért, nyíltak az ajtók, pacsiztunk, ölelkeztünk, boldogan konstatáltuk: megvan a klub harmincnegyedik bajnoki címe.”

A kapus szerint különleges idényt zárnak hamarosan, mert a bajnokságot tizenhat nemzetközi kupamérkőzés színesítette, vagyis minden korábbinál nagyobb terhelés volt a játékosokon. Úgy véli, a döcögősen induló 2023-as naptári év egyik oka, hogy a tetemes előny mellett a Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-összecsapás lekötötte a játékosok figyelmét.

„Ráadásul fontos emberek estek ki a csapatból – említette meg a 26-szoros válogatott labdarúgó. – Amikor nem az elvárásoknak megfelelően alakulnak az események, nyilván érezhető a feszültség, a frusztráció, főleg egy kapusnál, aki a szokottnál több gólt kap. Újra kellett gondolni, merre tartunk, mi történik velünk, de az elmúlt hetek azt mutatják, visszataláltunk a helyes útra. Ezzel együtt azt mondom, az legyen a legnagyobb gond, hogy a vártnál nehezebben nyertük meg a bajnoki címet.”

Noha a kívülállók szerint ez egyre könnyebbnek tűnik a zöld-fehéreknek, a kapus állítja: ez tévedés, évről évre nehezebb az aranyat megkaparintani. Régi mondás: a csúcsra jutni nem könnyű, ott maradni még nehezebb.

Pláne tartósan...

„Még Szerhij Rebrov, korábbi edzőnk mondogatta: a harmadik bajnoki cím megszerzése a legnehezebb – emlékezett a kapus. – Megnyered, szuper, megünnepled, aztán a keret még nagyjából azonos, nekifutsz újra, megint első leszel, és kezded megszokni – ilyenkor félő, hogy tudat alatt elkényelmesedsz, megy ez magától is, az éhséget, a motivációt fenntartani ilyenkor már rettentő nehéz. De ezek szerint sikerült, egymás után ötször megszerezni az aranyérmet nagyszerű sorozat. Szokatlan volt a világbajnokság miatt korán befejezett ősz, hatalmas élmény volt megnyerni az El-csoportot, és váratlannak mondható, hogy az újonc kecskemétiek lettek a legkitartóbb üldözőink. Noha rengetegen mondták, előbb-utóbb kipukkad a csapatuk, ezzel sohasem értettem egyet: kiegyensúlyozottan teljesítő csapat jó szakmai háttérrel, engem jó ideje nem lep meg a teljesítménye. Szívből gratulálok nekik, és felszabadultan, a szokottnál is nyugodtabban, vidámabban készülhetünk a Kisvárda elleni találkozóra.”

Hagyomány – a szálloda és az aranyérem egyaránt.

NB I, 2022–2023, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 5., péntek
Honvéd–Kecskemét 1–0
Budapest,Bozsik ArénaBognár Tamás
5003
Május 6., szombat
14.00: Újpest–Vasas (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
16.30: Paks–DVSC (Tv: M4 Sport)Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
19.45: Ferencváros–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Budapest,Groupama Aréna
Pintér Csaba
Május 7., vasárnap
15.00: ZTE–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
19.30: Mol Fehérvár–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 29 18 6 5 58–27 +31 60
2. Kecskeméti TE 30 13 12 5 45–29 +16 51
3. Paksi FC 29 14 5 10 55–48 +7 47
4. Debreceni VSC 29 13 7 9 47–38 +9 46
5. Puskás Akadémia 29 11 11 7 41–38 +3 44
6. Újpest FC 29 10 7 12 38–50 –12 37
7. Kisvárda 29 8 13 8 39–44 –5 37
8. Zalaegerszegi TE 29 9 7 13 33–37 –4 34
9. Mezőkövesd 29 8 8 13 29–39 –10 32
10. Budapest Honvéd 30 8 8 14 31–46 –15 32
11. Mol Fehérvár 29 7 9 13 33–40 –7 30
12. Vasas FC 29 4 11 14 26–39 –13 23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik