NB I: Lesznek helyzeteink a Fradi ellen, ki kell használni őket – Kovács Dániel

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 10:38
null
Kovács Dániel minden idegszálával a Ferencváros elleni bajnokira összpontosít – a Mol Fehérvár FC kapusának várhatóan bőven lesz munkája a Groupama Arénában (Fotó: Szabó Miklós)
A korábban a bajnoki címre leginkább esélyesnek tartott csapatok csatája ez – más kérdés, hogy amíg a Ferencváros valóban aranyvárományos, a Mol Fehérvár a kiesés elől menekül.

 

Lehet jó mérkőzés – de sok a kérdőjel. A Fradi öltözője kiürül a válogatott mérkőzések idején, Fehérvárról is hiányoztak néhányan, ráadásul Fiola Attilát meg kellett műteni, rá nem számíthat a nemrégiben érkezett lengyel származású svéd vezetőedző.

„Nagy kihívás lesz a Ferencváros elleni mérkőzés – mondta Bartosz Grzelak.A bajnokság első helyezettje ellen lépünk pályára, úgy érzem, megfelelően felkészültünk. Jól dolgozott a csapat a válogatott szünet idején, elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával. Biztosan kemény meccs lesz, de abban bízom, hogy jó teljesítményt nyújtva jó eredményt érünk el a Groupama Arénában.”

Visszafogott várakozás, de az FTC elleni idegenbeli bajnoki előtt érthető hozzáállás.

Muszáj pontokat gyűjteni, ezt már Kovács Dániel mondta ugyancsak a klubhonlapon, a kapus szerint tökéletes koncentráció nélkül nem lehet sikeresen szerepelni a Ferencváros otthonában.

„Lesznek helyzeteink, nagyon fontos, hogy hatékonyan, jó százalékban használjuk ki őket – mondta a 29 éves kapus. – Bartosz Grzelak nagyon határozott elképzelésekkel érkezett, azonnal felvázolta, milyen játékot szeretne látni tőlünk, és ebből a szempontból jól jött a válogatott szünet, volt időnk gyakorolni az új edző által megálmodott taktikát. Pozitív személyiség, jók az első benyomásaink, de a lényeg nyilván az, milyen eredményeket tudunk elérni. A Fradi megnyugtató előnnyel vezet, nekünk pedig nagy szükségünk van a pontokra, remélem, sikeresek leszünk vasárnap.”

A Vidihez az Üllői útról költöző német Marcel Heister a klub honlapján értékelt.

„Mindig speciális helyzet, amikor új vezetőedző érkezik egy csapathoz, ez nem könnyű szituáció – fogalmazott a harmincéves védő. – Úgy érzem, jól jött nekünk a válogatott szünet, hogy megszokjuk az új edző elképzeléseit. Az elmúlt időszakban voltak rossz meccseink, ekkor a Ferencváros sem szerepelt eredményesen, de ezek a találkozók már nem számítanak. Bár a tabellán jelenleg távol vagyunk az FTC-től, ez két erős együttes mérkőzése lesz. A Fradi elleni találkozók mindig különlegesek nekem, mert nagy sikereket értem el a zöld-fehérek játékosaként, szép emlékeket őrzök. Ezt azonban vasárnap ki tudom zárni, a saját játékomra kell összpontosítanom, mindent megteszek a Vidi sikeréért.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC24155447–20+2750
2. Kecskeméti TE241012235–23+1242
3. Paksi FC25115945–41+438
4. Puskás Akadémia25910636–32+437
5. Debreceni VSC2497839–36+334
6. Kisvárda25810737–40–334
7. Zalaegerszegi TE25861131–310 30
8. Újpest FC25861132–45–1330
9. Mezőkövesd2478925–30–529
10. Mol Fehérvár24761130–34–427
11. Budapest Honvéd25671227–40–1325
12. Vasas FC243101119–31–1219


NB I, 2022–2023, 25. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 1., szombat
Kisvárda–Puskás Akadémia 2–2
Kisvárda,Várkerti StadionErdős József1768
Újpest–Zalaegerszeg 3–2 Budapest,Szusza Ferenc StadionKáprály Mihály
3338
Bp. Honvéd–Paksi FC 1–2Budapest,Bozsik ArénaFarkas Ádám
3879
Április 2., vasárnap
14.15:Kecskemét–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport+)Kecskemét,Széktói StadionBerke Balázs
16.30:Ferencváros–Mol Fehérvár (Tv:M4 Sport)Budapest,Groupama ArénaBogár Gergő
19.00:Debreceni VSC–Vasas (Tv:M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei StadionPintér Csaba

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik