NB I: harmincnál is több scout egy magyar bajnokin!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 15:20
Alighanem magyar és világrekord-közeli eseménynek lehettünk szemtanúi a március végi Vasas FC–Paksi FC NB I-es mérkőzésen, ugyanis ritkán szalad össze harmincnál is több scout, hogy megfigyelje ugyanazt a két játékost, ráadásul harmincnál több megfigyelő volt az 1600 néző között... Ez sem mindennapi arány!

 

Mint arról beszámoltunk korábban is, a Football Education Center sokat tesz a magyar labdarúgásért, ugyanis rendszeresen tart megfigyelő-képzéseket alap és emelt szinten: tavaly írtunk már róla, még a világbajnokság előtt,hogy Riccardo Guffanti és természetesen minden neves scout munkásságát hogyan lehetne hasznosítani a magyar futballban, most az alapképzést követő Pro-szintet megcélzó tanfolyam miatt ismét hazánkban járt az olasz szakember.

Akinek szakmai tudását, no és olykor szerencséjét klasszis játékosok felfedezése dicséri, olyan játékosoké, akikkel – őszintén valljuk meg, ez is nagyon fontos a kluboknak – több százmillió eurót kerestek már.

A Pro-szintű képzésre ezúttal is elkísérte őt az Inter volt támadója, a ma már edzőként és videoelemzőként dolgozó Massimo Sala, a tanítványok pedig az elméleti tudásukat a vasárnapi Vasas–Paks mérkőzés kapcsán öntötték gyakorlati feladatba.

Két játékost kellett megfigyelni, egy fővárosi védőt és egy paksi támadót – maradjunk annyiban, a hátvéd nem most vívta élete legjobb mérkőzését, és sajnos a csatár sem igazolta jó hírét.

A mérkőzést természetesen megtekintette tanítványaival az Udinese után most a Cagliarit erősítő Riccardo Guffanti is, aki több játékost ismert már korábbról, sőt Balogh Norbert leigazolása előtt őt is megkérdezte a Palermo.

Azóta sok víz lefolyt az Oretón…

Most tették a dolgukat a scoutok és leendő scoutok, bőszen jegyzeteltek a mérkőzésen, a millió és egy szempontnak megfelelően, a nagy kérdés már csak az, hogy ki az a játékos, akit ezen a bajnokin mutatott formája, játéka, az itt megvillantott tehetsége alapján elvinnének a Serie A-ba, esetleg a Serie B-be?

Nos, a talján mester lakonikusan csak megrázta a fejét tagadólag arra a kérdésre, hogy el tudna-e képzelni egy most látott játékost a második vonalba kiesett, de a feljutásért harcban álló Cagliariban?

„Másodosztályú vagy afelé tartó csapatból a Serie A-tól a Serie C-ig nem fognak egyetlen játékost sem elvinni, mert nem számít erősítésnek. A csodákat leszámítva… A magyar élvonalból jó esetben a Serie B-be lehet eligazolni úgy, hogy a kezdőcsapatba kerüljön egy magyar játékos. Ugyanakkor azt se feledjük, hogy az NB I góllövőlistájának első tíz helyén csak két magyar játékos található” – tette hozzá magyarázólag a tolmácsa, Szabó András, a Paks sportpszichológusa. Aki sokat tett azért, hogy a paksi játékosok kihozzák magukból a maximumot, de ez egy másik cikk témája lesz.

Hogy igazol-e Serie A-s csapat a közeljövőben az NB I-ből magyar játékost?

Jó kérdés (hiszen magunk tettük fel), de mi is csak a fejünket tudnánk per pillanat tagadólag rázni, mint az olasz mester és a paksi szakember – és természetesen abban bízni, hogy a rendelkezésre álló magas szintű háttérrel, az anyagi forrásokkal élve egyre több fiatal kerül ki a magyar „műhelyekből”, és ezek a fiatalok, ahogy a futballközhely mondja, öregbítik majd a magyar labdarúgás jó hírét.

A jó hír az, hogy egyre többen mutatnak jó példát, lásd a legutóbbi válogatott mérkőzésen történteket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik