NB I: Nehéz, nem túl kecsegtető helyzetben vagyunk – Dean Klafuric

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.02.19. 22:20
null
A Budapest Honvéd vezetőedzője elismerte, nem túl kecsegtető, sőt, válságos a helyzetük (Fotó: Török Attila)
Rendkívül fordulatos mérkőzés után hozta el a három pontot a DVSC a Budapest Honvéd otthonából a labdarúgó NB I 20. fordulójában. A 3–2-re végződő találkozó után a két vezetőedző értékelt. 

ElőszörSzrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője osztotta meg gondolatait a győzelem után.

„Tipikusan olyan mérkőzés volt, ami a magyar bajnokságot jellemzi: nagyon stresszes volt, úgy éreztem magam, mintha egy hullámvasúton ülnék, tele volt érzelmekkel. Nagyon jól kezdtünk, az első húsz-harminc percben a legjobb teljesítményt nyújtottuk, mióta én vagyok a DVSC edzője, ráadásul megszereztük a vezetést is. A Honvéd az egyenlítés után nyomást helyezett ránk, agresszívan kezdett el játszani, amire nem tudtunk elég jól reagálni, ezért visszaszorultunk. Bár a szünetben elhangzott az öltözőben, hogy a győzelemhez bátran kell futballoznunk, ennek ellenére a fordulás után kaptunk két gólt. Ezek nagyon könnyen kapott gólok voltak, egy komoly csapat nem kaphat ilyeneket, túlságosan naivak voltunk. Megyeri nagyon jól védett, sok helyzetben mentett, de ez elmondható Szappanosról is, bár éppen az ő hibája jelentette a mérkőzés fordulópontját, ekkor lőtte Babunszki a második gólunkat.”

Elmondta, nem tervezte a félidőben Kusnyír Erik cseréjét, azonban a játékos megsérült, ezért az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy Szécsi Márkot a jobb oldalra teszi, illetve beveti a DVSC-hez éppen csak visszatérő Varga Kevint.

Dean Klafuric, a Budapest Honvéd vezetőedzője a következőket mondta a vereség után.

„Nehéz, nem túl kecsegtető helyzetben vagyunk, nagy kihívással nézünk szembe. Csalódottak vagyunk, de erősnek kell lennünk, küzdenünk kell, ki kell tartani, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből. Ha a pontokat nézzük, akkor még válságosabb helyzetben van a csapat, nem jönnek a győzelmek. A mutatott játék tekintetében viszont nem lehetünk elégedetlenek, jól teljesítünk a pályán, és én hiszek ebben a folyamatban, folytatni kell a megkezdett munkát, s majd jönnek az eredmények. A foci néha olyan, mint a hullámvasút, egyszer fent, máskor lent vagyunk, a játékvezetők is tévednek ellenünk és a mi javunkra is. Ma izgalmas meccset játszottunk a DVSC-vel, közel álltunk a győzelemhez, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Csupán az első fél órával nem vagyok elégedett, de mivel nyomás alatt játszunk, megértem, hogy laposabb volt a teljesítmény. A második félidőben tényleg jól futballoztunk, még azután is megvoltak az esélyeink, hogy megkaptuk a második gólt, ám sajnos nem mi jutottunk vezetéshez ezután. Úgy gondolom, az NB I-ben a Debrecen játssza a legszervezettebb támadófutballt, rengeteg variációjuk van. Sokszor magukra húzzák az ellenfelet, hogy aztán a Dzsudzsák és Babunszki közötti rendkívüli jó kapcsolatot kihasználják, vagy mélységből indítsák a szélsőket. Tudtuk, hogy ezt fogják csinálni, készültünk is erre, s a mutatott játék jó is volt, csak nem jött a győzelem.

NB I
20. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Debreceni VSC 2–3(Domingues 47., Lukics 54., ill. Do. Babunszki 27., 72., Mance 86.)
Budapest,Bozsik Aréna,4983néző.V:Bognár T.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC20144243–16+2746
2. Kecskeméti TE20711228–20+832
3. Kisvárda2087532–33–131
4. Debreceni VSC2086636–31+530
5. Puskás Akadémia2079425–21+430
6. Mezőkövesd2075823–27–426
7. Zalaegerszegi TE2066825–23+224
8. Paksi FC2065931–35–423
9. Újpest FC20641024–35–1122
10. Mol Fehérvár2056924–29–521
11. Budapest Honvéd20461022–35–1318
12. Vasas FC2039814–22–818
NB I, 2022–2023, 20. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
2023. február 17., péntek
Kisvárda–Újpest 2–1
Kisvárda,Várkerti StadionRúsz Márton
1890
2023. február 18., szombat
Paks–Mezőkövesd 0–2Paks,Fehérvári úti Stadion
Erdős József
1511
Ferencváros–Kecskemét 1–1
Budapest,Groupama Aréna
Karakó Ferenc
9511
Mol Fehérvár–Puskás Akadémia 1–1Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
Vad II István
2471
2023. február 19., vasárnap
ZTE–Vasas 0–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaBogár Gergő
2324
Budapest Honvéd–DVSC 2–3Budapest,Bozsik Aréna
Bognár Tamás4938

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik