NB I: a bíróság átadta a végrehajtóknak a címervita ügyét

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 16:55
null
Íme, a jogsértés (Fotó: Török Attila)
Címkék
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) és az Újpest 1885 Futball Kft. címervitájában a bíróság átadta a végrehajtóknak az ügyet, akiknek a feladata a jogerős bírói ítélet végrehajtása – közölte az MTI.

Az UTE még áprilisban jelentette be, hogy végrehajtás útján próbál érvényt szerezni a jogerős bírói döntésnek, amelynek eddig nem tett eleget az alperes Újpest FC, ugyanis a jogerős bírói ítéletet nem hajtotta végre, hiszen továbbra is használja a mezeken és a csapatok egyéb felületein a jogellenes címert.

Az Újpest FC 2017 júliusában mutatta be új címerét. A futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a szavazásra bocsátott három tervezet között. A szurkolók ezután tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz, majd bírósághoz fordult, ám első fokon elutasították a keresetét a személyiségi jogi perben. Másodfokon azonban 2017 decemberében az anyaegyesület számára kedvező döntés született. A bíróság kimondta, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert.

Az Újpest FC ekkor a Kúriához fordult, amely neki adott igazat, mivel indoklása szerint valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása objektíve nem okozhatja egy attól elkülönült jogi személy jó hírnevének sérelmét. Tavaly április közepén az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria ítéletét. A Kúria végül idén januárban hatályban tartotta a másodfokú jogerős ítéletet. Megállapította, hogy az alperes Újpest FC megsértette a felperes UTE jó hírnevét azzal, hogy a hozzájárulása nélkül az általa működtetett felnőtt férfi labdarúgócsapat címerét megváltoztatta.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik