Újpest: a fiatalabb Stieber fivér is távozik, a Haladásban folytatja

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 10:25
null
Stieber András (Fotó: Nemzeti Sport)
Stieber András az Újpest FC-től a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladásba igazolt – adta hírül a két klub a hivatalos honlapján.

A 30 éves középpályás 2020 nyarán a Budaörstől került a lila-fehérekhez. Az Újpest NB I-es együttesében nem lépett pályára, a mostani idényben a harmadosztályú tartalékcsapatban tíz meccsen játszott. A 2020–2021-es idényt sérülés miatt kihagyta.

Érdekesség, Stieber András bátyja, Zoltán januárban távozott az Újpesttől. A 33 éves válogatott futballista az MTK-hoz szerződött.

A Haladás tájékoztatása szerint Stieber másfél évre szóló megállapodást kötött. A sárvári születésű játékos legutóbb a 2019–2020-as évadban szerepelt az NB II-ben, akkor a Budaörs színeiben 24 mérkőzésen összesen hétszer volt eredményes.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Petrus Boumal (kameruni, FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Kádár Tamás (Santung Luneng Taishan – Kína, legutóbb kölcsönben Tiencsin Csinmen Tigers – Kína),Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország)
Kölcsönbe érkezők:
Vincent Onovo (nigériai, Randers – Dánia), Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Eckl Patrik, Ognjen Radosevics, Varga György Balázs

Kiszemeltek:
Távozók: Stieber András (Haladás), Stieber Zoltán (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Máté Zsolt
(Tiszakécske), Mucsányi Márk (Szentlőrinc),Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Csató Martin (szabadon igazolhatóként, legutóbb Vasas), Lencse László (Gyirmót FC Győr), Liviu Antal (román, UTA Arad – Románia), Stieber András (Újpest)
Távozók: Liviu Antal (román, ZTE – kölcsönbe), Debreceni Zalán (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Hegedűs Márk (SV Gleinstätten – Ausztria), Rácz Ferenc (Dorog),Romic Danijel (horvát-magyar, Budafok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik