NB I: a Paks hosszabbított a dunaszerdahelyi balhátvéddel

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.16. 13:53
null
Medgyes Sinan hosszabbított (Földi Imre)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján bejelentette, Medgyes Sinan 2025-ig meghosszabbította a szerződését.

A 28 éves balhátvéd szeptemberben a másodosztályú Budafoki MTE-től igazolt a Tolna megyei együtteshez, amelynek színeiben a mostani idényben 12 NB I-es találkozón lépett pályára – ebből tízszer kezdőként.

A Dunaszerdahelyen született Medgyes megállapodása a következő évad végén lejárt volna.

„Egyáltalán nem kellett sokat gondolkodnom a felkínált lehetőségen, hiszen felettébb jól érzem magam a csapatban – idézi a paksifc.hu a 2020 óta magyar állampolgársággal is rendelkező Medgyes Sinant. – A legjobb helyen vagyok itt, Pakson! A továbbiakban szeretnék minél több időt a pályán tölteni, valamint legalább olyan jó helyezéseket elérni, mint tette azt a csapat az előző szezonban.”

A Paks azt is közölte, hogy a 21 éves Szekszárdi Milán 2025-ig szóló új szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik