NB I: „Az ősz is rámehet a gyógyulásra” – véget ért a Paks-védő idénye

Vágólapra másolva!
2019.04.04. 15:56
null
Kulcsár Dávid ekkor már érezte, hogy nagy a baj (Fotó: Martonfai Dénes)
A hétvégi labdarúgó NB I-es fordulóban megsérülő Kulcsár Dávidnak befejeződött a bajnokság.

 

Rájár a rúd Kulcsár Dávidra, a Paks 31 éves védőjére: hat éve a bal lábát műtötték meg, ezúttal pedig a jobbat kell, mert a jelek szerint elszakadt benne a keresztszalag. Az Újpest elleni hétvégi bajnoki 24. percében egyszerre csapott le a labdára az újpesti Lacina Traoréval, s bár nem történt szabálytalanság, a hazaiak hátvédje hosszas ápolás után sem tudta folytatni a játékot.

„Miután elrúgtam a labdát, rosszul léptem, ebből lett a baj – magyarázta Kulcsár Dávid. – Előbb MRI-felvételek készültek a jobb térdemről, majd doktor Abkarovits Gézával konzultáltam, aki hat éve a másik lábamat műtötte. Bár nem tudta kimozgatni a jobb térdemet a helyéről, úgy tűnik, keresztszalag-szakadást szenvedtem. Mindenképpen fel kell nyitni, hiszen a képalkotói felvételek alapján valószínűleg megsérült a keresztszalagom.”

Már szerzett magának mankókat, s a pénteki műtétig kíméli a lábát.

„A jelek szerint nekem befejeződött a bajnokság. Felkészültem a legrosszabbra, hogy az ősz is rámehet a gyógyulásra.”

Öröm az ürömben, hogy a nyáron nem jár le a labdarúgó szerződése…

Rajta kívül számos labdarúgójára nem számíthat Csertői Aurél vezetőedző a hétvégi, Ferencváros elleni meccsen, Bartha László, Szabó János, Gévay Zsolt, Kecskés Tamás, Fejes András, Vági András, Nagy Richárd, Haraszti Zsolt és Simon Ádám sem állhat a rendelkezésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik