DVSC: Szima elmondta, mennyit kaptak az eladott játékosokért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.09. 09:49
null
Varga József (balra) 93 millió forintért hagyta el Debrecent (Fotó: Koncz György)
Nagy volt a jövés-menés a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-nél a nyár végén. A játékoskeretben történt változások mellett új vezetőedzője is lett a Lokinak: a portugál Leonel Pontes. Szima Gábor, a debreceni klub elnöke nyíltan beszélt arról, mennyiért adták el kulcsembereiket, illetve, mennyibe kerültek az új igazolások.

Mint ismert, Kondás Elemér távozását követően Herczeg András vette át ideiglenes a DVSC irányítását, majd augusztus közepén Leonel Pontest nevezte ki a klub vezetőedzőnek. A portugál szakemberrel a kispadon még nem nyert a Loki: az MTK elleni döntetlen után otthon kikapott a Haladástól, majd 5–1-es vereséget szenvedett a Videoton vendégeként.

A nyári átigazolási időszakban több alapember távozott Debrecenből: Bódi Ádám és Varga József a Videotonhoz, Lázár Pál a DVTK-hoz, Korhut Mihály az izraeli Hapoel Beer-Sevához, Kulcsár Tamás a Vasashoz, Máté Péter és Tisza Tibor Nyíregyházára szerződött, de távozott Bozidar Radosevic kapus, Ibrahima Sidibe és Adamo Coulibaly is. Érkezett viszont többek között az ukrán Ivan Bobko, a román Ioan Filip, Könyves Norbert a Vasastól, Karol Mészáros a Puskás Akadémiától, a nigériai Derick Chuka Ogbu, a szerb Danilo Szekulics, az Angliából hazatérő Tőzsér Dániel, valamint Völgyi Dániel Gyirmótról.

Szima Gábor Chuka esetét speciálisnak nevezte, hiszen – mint mondta –, tudták, hogy jó játékosról van szó, de amikor egy futballistával aláírják a szerződést, nem tudnak minden orvosi vizsgálatot azonnal elvégezni, az MR-­vizsgálatra is napokat kell várni – idézi a dehir.hu az elnököt, aki a Debrecen Televízió Köz-Ügy című műsorában beszélt a klubban történt változásokról. A nigériai csatárt – akiről kiderült, porcsérülés miatt legalább hat hétig nem játszhat – megműtötték, s mint Szima elmondta, legfeljebb másfél-két hónapot várnak a futballistára, ha ez idő alatt felépül, akkor számolnak vele, de Chuka jelenleg nem kap fizetést.

Az eladott és az érkező játékosokról Szima azt mondta: Korhut Mihály játékjogáért 500 ezer eurót (azaz 155 millió forintot) kapott a DVSC, míg Varga Józsefért 93, Bódi Ádámért 172 millió forintot utalt át a Videoton. Tisza Tibor 12 millió forintért lett a Szpari játékosa, míg Kulcsár Tamás Könyvesért cserébe távozott. Völgyi Dániel 50 ezer euróba (15.5 millió forintba) került, Tőzsér és Bobko szabadon igazolható játékosként jött. Ioan Filip esetében pedig a Debrecen átvállalta a korábbi klubja felé fennálló tartozását.

Az elnök továbbá azt is elárulta, a DVSC éves költségvetése 1.2 milliárd forint, ám a rivális klubok büdzséje egyre jobban növekszik.

„Sokan keveslik azt a pénzt, amit a klubra költök, de annyit invesztálok bele, amennyire lehetőségem van. Senki sem várhatja azt, hogy mindent adjak el, és azt a futballba fektessem. Az elmúlt egy évben 200 milliót költöttem a DVSC-re, ez lehet, sok, lehet, hogy kevés, az a probléma, hogy a debreceni vállalkozások szerepvállalása nagyon elenyésző. Minél több szponzort kellene bevonni, valahogy növelni kellene a költségvetést, ellenkező esetben túlságosan nagyra nyílik az a bizonyos olló. Ha van olyan vállalkozó, aki elegendő pénzzel rendelkezik a klub működtetéséhez, érez magában elég erőt, annak nulla forintért átadom a tulajdonrészemet és a klub irányítását. Senki nem jelentkezett, pedig ezt már többször is elmondtam – nyilatkozta Szima Gábor.

SZIMA GÁBOR TELJES NYILATKOZATA:

Dehir - Köz-ügy 2016-09-08


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Ivan Bobko
(ukrán, legutóbb Metaliszt Harkiv – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Bokros Tibor (Balmazújváros), Ioan Filip (román, FC Viitorul – Románia), Koval Viktor (Dunaújváros), Könyves Norbert (Vasas), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Derick Chuka Ogbu (nigériai, legutóbb Ventforet Kofu – Japán), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia), Tőzsér Dániel (Queens Park Rangers – Anglia, szabadon igazolhatóként), Völgyi Dániel (Gyirmót)
Kölcsönbe érkezők:
Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb Videoton, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők: Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros), Nagy Kevin (Balmazújváros), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Balogh Krisztián, Bíró Péter, Kabály Márk, Kerekes Krisztián, Kovács Péter, Kozák Achilles Kálmán, Maruscsák Jan, Zsóri Dániel
Kiszemeltek:

Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Troyes – Franciaország), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Kártik Bálint (Nyíregyháza), Kertész Tamás (Kaposvári Rákóczi), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Kulcsár Tamás (Vasas), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Ludánszki Bence (Kaposvári Rákóczi), Máté Péter (Nyíregyháza), Bozidar Radosevic (horvát, Perszepolisz – Irán), Ibrahima Sidibe (szenegáli, KSK Hasselt – Belgium, szabadon igazolhatóként), Slakta Balázs (szabadon igazolható), Tisza Tibor (Nyíregyháza), Varga József (Videoton)
Kölcsönbe távozók: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Bokros Tibor (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Sós Bence (ismét Mezőkövesd), Varga Kevin (ismét Balmazújváros)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik