Vasas: 1+1 évre szerződtették a német-török támadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.26. 17:30
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas a hivatalos honlapján bejelentette, hogy egy plusz egy évre szerződtette a 33 éves, török származású, német születésű Mahir Saglikot.

A 178 centiméter magas támadó 1983. január 18-án született a németországi Paderbornban. Pályafutását szülővárosában kezdte 2001-ben, ahol 3 év alatt 51 mérkőzésen 21 gólt szerzett. Ezek után játszott a Borussia Dortmund második csapatában (30 meccs 12 találat) és az osztrák Admira Wackerben. A 2006–2007-es szezonban az 1. FC Saarbrückenben 28 meccsen 15-ször talált az ellenfelek kapujába – kezdte új játékosa bemutatását a vasasfc.hu.

Majd a Wuppertaler SV, a Wolfsburg, a Karlsruhe (kölcsönben) következett. 2009-ben szintén kölcsönben visszatért szülővárosa csapatába, ahol 27/15-ös mutatóval zárt. A Bochum és a St. Pauli után 2013-ban ismét hazatért a Padebornba, amelynél 2016 nyarán lejárt szerződését nem hosszabbította meg. 2014-ben a német másodosztály gólkirálya volt – teszi hozzá az oldal.

„Mahir Saglikkal egyéves szerződést kötöttünk, azzal a kitétellel, hogy ha megfelelően teljesít ezen időszak alatt, akkor az automatikusan egy évvel meghosszabbodik. Valószínűleg Mahir e hét végén még nem játszhat, nagyobb az esély arra, hogy a jövő hétvégi bajnokin márMichael Oenning vezetőedzőrendelkezésére állhat. Természetesen mindent megteszünk, hogy minden engedélye minél előbb meglegyen, ám ezek nem csak rajtunk múlnak” – nyilatkozta Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Felix Burmeister
(német, Arminia Bielefeld – Németország, szabadon igazolhatóként), Gergye Dániel (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, DVTK), Király Botond (Rákosmente), Mahir Saglik (török-német, Paderborn – Németország, szabadon igazolhatóként), Vaskó Tamás (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:
Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (Siófok), Murka Benedek (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kleisz Márk
Kiszemeltek:
Bajner Bálint (Paks) Lencse László (Puskás Akadémia, legutóbb Újpest, kölcsönben)
Távozók:
Milos Adamovics (szerb, FK Radnik Szurdulica – Szerbia), Gál Mátyás (siófoki kölcsön után Siófok – végleg), Grúz Tamás (Budafoki MTE), Hermány Bence (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Christian Müller (német), Danijel Romic (horvát, érdeklődnek iránta: Hapoel Katamon Jerusalem – Izrael), Tamás László (siófoki kölcsön után Balmazújváros)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Korcsmár Zsolt (Lech Poznan – Lengyelország), Vida Máté (Videoton)

A VASAS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 6.
Edzőtábor:
Mátraháza, június 7–11.
Külföldi edzőtábor:
Ausztria (Söchau), június 24 – július 1.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 16.: Almásfüzitő–Vasas 0–27 (Remili 8, Ignatidisz 7, Novák 3, Berecz 3, Ádám, Szivacski, Hangya, Romics, Könyves, Vaskó)
Június 21.: Bp. Honvéd–Vasas 2–0
Június 27., Söchau: Amkar Perm (orosz)–Vasas 1–1 (Vaskó)
Június 30., Söchau: Academica Clinceni (román II.)–Vasas 0–3 (Pavlov, Remili, Ignatidisz)
Július 2., Szombathely, Király-kupa (2x30 p meccs): Vasas–SV Drassburg (Darufalva; osztrák IV.) 3–2 (öngól, Novák, Remili)
Július 2., Szombathely, Király-kupa (2x30 p meccs): Vasas–Sopron 2–1 (Novák, Remili)
Július 6.:Cegléd–Vasas 3–1 (Ferenczi I. – 11-esből)
Július 9.:Vasas–Vác 3–0 (Ádám M. 2 – egyet 11-esből, Könyves)
Július 9.:Vasas–Dorog 4–1 (Vida M., Hangya, Könyves, Király B.)
Július 13. Vasas–Szigetszentmiklós 9–0 (Saglik, Berecz Zs., Novák Cs. 2-2, Pavlov, Osváth – 11-esből, Könyves)
Július 20., Telki: Siófok–Vasas 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik