Haladás: a bemutatkozásnak örül, de nem boldog

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.22. 19:21
Kovács Lóránt, a román élvonalból szerződtetett labdarúgó végigjátszotta a hétvégi bajnokit új csapatában, a Haladásban, de természetesen annak örült volna igazán, ha a bemutatkozása győzelemmel párosul.

„Hogy értékelem a saját játékomat? Nem az a fontos, hanem a csapat, és az, hogy nem sikerült pontot szereznünk. Akkor lennék elégedett, ha nyertünk volna” – idézi a szombathelyiek hivatalos honlapja Kovács Loránt keserű szavait a Vasas elleni szombati bajnokiról (0–1).

Az Universitatea Clujtól télen igazolt játékos elmondta: szerinte az első félidőben jól játszottak, de a kiállítás megnehezítette a játékukat – és a sáros talaj sem könnyítette meg.

„Már nagyon vártam, hogy bemutatkozhassak a Haladásban, de még egyszer mondom: sajnálom, hogy nem győztünk – folytatta a játékos. – Habár még Romániában sérülés miatt sokat kihagytam, erőnlétben utolértem magam. Ezt bizonyítja, hogy a Fáy utcában az első perctől az utolsóig a pályán voltam, és nem fáradtam el. Azt nem tudom megmondani, hogy a következő bajnokin szerephez jutok, az edző dolga mindezt eldönteni. Ha pályára lépek, mindent beleadok, hogy legyőzzük a Diósgyőrt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik