FTC: „Az ultrák bojkottálnak, de így is telt ház lesz a derbin”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 17:52
null
Sesták (balra) szerint lesznek még kihívóik a bajnokság során (Fotó: Veres Viktor)
Stanislav Sesták, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros szlovák támadója a magyarországi körülményekről, a csapata sikereiről, az ultrák helyzetéről, a derbiről és a magyar nyelv tanulásáról beszélt egy helyi oldalnak.

– Az eleje nehezen indult, de most már állandó játéklehetőséghez jut.
– Végre semmi sem hátráltat – mondta Sesták a pravda.sk-nak. – Először a térdem, aztán a sarkam rakoncátlankodott, de aztán sok segítséget kaptam a válogatottnál is, ezért most már nincs egészségügyi problémám. Jól érzem magam a pályán, sikerült gólokat szereznem, rendszeresen játszom. Boldog vagyok.

– Nemcsak önnek, a csapatnak is kiválóan megy a játék.

– Nagyszerűen kezdtük a bajnokságot és azóta sem álltunk le. Minden meccsen mi irányítunk. Thomas Doll, az edzőnk erős csapatot épített fel két év alatt. Németországból és a török légiós éveimből is ismert már, ezért hívott ide.

– Tehát nem bánta meg, hogy Budapestnek vette az irányt?

– Egyáltalán nem! Miután lejárt a szerződésem a Bochummal, szabadon igazolható lettem és több ajánlatot is kaptam. A Ferencváros több ok miatt is tökéletes a számomra. Kilenc évet voltam távol a hazámtól, most végre a közelében lehetek, nem kell olyan sokat utaznom, három óra alatt hazaérek. A Ferencvárosnál kiváló körülményekkel találkoztam. Sikeresek vagyunk a bajnokságban, csodálatos a stadionunk, ahol nagyszerű hangulat fogad minket. Csak pozitívumokról tudok beszámolni. Hamarosan az Újpesttel játszunk, ami a budapesti derbi. Biztos vagyok benne, hogy telt ház lesz, annak ellenére, hogy az ultrák most bojkottálják a meccseket, mivel regisztrálniuk kell egy speciális kártyával, és ez nem tetszik nekik. Így most sokkal inkább családbarát a stadion.

– Miért nincs több szlovák játékos a magyar élvonalban?
– Voltak itt már néhányan, de aztán különböző okok miatt távoztak, volt akinek a csapata licencproblémákkal küszködött. Azt hiszem, a cseh vagy a lengyel bajnokság vonzóbb lehet, talán a nyelvi problémák is szerepet játszhatnak.

– Miután Magyarországra szerződött, elismerte, nem tud egy szót sem magyarul. Hogy áll most a nyelvtanulással?

– Nem sokkal jobban… Csak néhány szót tudok magyarul, de német edzőnk van, aki angolul és németül kommunikál velünk, ezért nincs ebből semmi probléma. Csak akkor hallok magyar szót, ha a helyi srácok egymással viccelődnek. Nem vagyok rákényszerítve, hogy megtanuljak magyarul, így nem is teszek erőfeszítéseket.

– Hová helyezné el a magyar első osztály színvonalát?
– A szlovák bajnoksággal nehéz lenne összehasonlítanom, mert ott már régen játszottam. Ha a némettel kell, azt mondom, itt nem annyira agresszív a játék. Most nem igazán vannak kihívóink, de ez hamarosan változhat. Most azonban a játékosok közül többen is a válogatottnál vannak és arra koncentrálnak, hogy a magyarok kijussanak az Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik