PMFC: a horvát védő aláírt a klubhoz - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.08. 14:37
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online információi: a PMFC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Mario Tadejevicet.

A 25 éves Tadejevic elsősorban balhátvédként bevethető, legutóbb az FK Sarajevónál futballozott, és a 2013–2014-es idényben a bosnyák klubnál együtt dolgozott a PMFC vezetőedzőjével, Robert Jarnival.

„Robert Jarnit nagyra becsülöm, így elsősorban az ő személye miatt döntöttem a PMFC-Matias mellett. A kezei alatt garantált a folyamatos fejlődés és ez számomra rendkívül fontos” – indokolta klubválasztását a pmfc.hu-nak Mario Tadejevic.

„Ennek ellenére nem hinném, hogy garantált helyem lenne majd a bajnoki kezdőcsapatban, azt nála ki kell érdemelni. Jó teljesítményt kell nyújtanom az edzéseken, hogy a kezdőrúgástól a lefújásig pályán lehessek és a csapat segítségére tudjak lenni. Korábban a Sarajevo futballistájaként már játszottam Pécsett, és meg kell mondjam, jó, de egyben kellemetlen ellenfélként emlékszem a piros-feketékre. Szerintem pszichésen kell a leginkább jó állapotba kerülni, csak úgy tudjuk tavasszal elkerülni a kiesőzónát. Én magam is minél magasabb szinten kívánok játszani és segíteni a PMFC-t, hogy bent maradjunk az NB I-ben.”

A játékosról és a pécsi felkészülés kezdetéről bővebben itt olvashat!

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek:

Távozók: Lantos Levente (Kozármisleny), Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Mohl Dávid (érdeklődnek iránta: Haladás), Pölöskey Péter (érdeklődnek iránta: Kecskemét)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik