Dunaújváros: Józsi György egy évre aláírt az újonchoz

Vágólapra másolva!
2014.08.13. 12:16
Az NB I-ben szereplő Dunaújváros PASE egy évre szerződtette a 31 esztendős Józsi Györgyöt, aki a tavasszal csak perceket kapott a Ferencvárosnál, a Ricardo Monizt váltó Thomas Doll nem számított rá. Az átigazolás tényét az újonccsapat a hivatalos honlapján, a dpase.hu-n adta hírül.

„Bár hallottam különböző menedzserektől, hogy mehetnék az osztrák, a holland vagy éppen a görög második ligába, annál dörzsöltebb vagyok, hogy mindenkinek bedőljek – mondta a középpályás a Nemzeti Sportnak. – Amúgy sem szerettem volna mindenáron külföldre szerződni. Négy évet töltöttem el a Ferencvárosban, megszerettem Budapestet, így nem akartam máshová költözni, azaz ingázok a főváros és Dunaújváros között.”

„Nincs bennem tüske, hogy nagyon keveset játszottam. Amikor kinevezték a német edzőt, sérült voltam, az Achilles-inammal bajlódtam – folytatta Józsi György. – A felépülésem után már kialakult a csapat, ráadásul rendre nyert is. Ugyanúgy melóztam, mint azelőtt, mindent megtettem, hogy visszaverekedjem magam a kezdőbe, ez sajnos nem sikerült. Nem ültem le beszélgetni a német szakemberrel, csak próbáltam meggyőzni az edzésmunkámmal, hogy számíthat rám. Sajnos nem történt változás, de hogy miért, nem tudom.”

Dobos Barna, az Újváros vezetőedzője elmondta, a rutinos szerzemény már a hét végén pályára léphet a Lombard ellen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROSNÁL
Érkezők: Dino Gavric (horvát, Enoszisz Paralimni – Ciprus), Hangya Szilveszter (MTK – kölcsönbe), Józsi György (Ferencváros), Rowen Muscat (máltai, Birkirkara – Málta), Nagy Gergely (Győri ETO), Orosz Márk (FTC), Bruno Pascua (spanyol, Gimnástica de Torrelavega – Spanyolország), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönbe), Szekeres Adrián (Videoton – kölcsönbe), Zsótér Donát (Videoton – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Ellis Samuel Ato (ghánai, ?), Bartus Balázs (Dabas), Goran Beleuc (szerb, ?), David Perovics (szerb, Dorog), Szauter István (?), Urbán Gábor (Hoffstetten-Grünau – Ausztria)
Kiszemeltek: Dominik Fotyik (szlovákiai, Mezőkövesd), Papp Máté (Videoton), José Picón (spanyol – Cartagena, Spanyolország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik