PMFC: sárdobálás nincs, új ügyvezető és tervek vannak

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 15:06
A Pécsi MFC labdarúgócsapata holnap kezdi meg a felkészülést az új szezonra. A keretben várható változásokról a klub új ügyvezetője, Győri János nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.
HIVATALOSAN IS BEJELENTETTÉK AZ ÚJ ÜGYVEZETŐT

„Ahogy előző ügyvezetőnk, Feleki Attila már korábban jelezte: a szezon végeztével, a klub működésének stabilizálása után, távozott a PMFC-MATIAS-tól. A PMFC-Sport Kft. ezért taggyűlést hívott össze, melynek végén korábbi sportigazgatónkat, Győri Jánost választották meg ügyvezető igazgatónak. A menedzsment másik tagja Halász Gábor, aki klubigazgatóként dolgozik tovább – jelentette be a pmfc.hu hivatalosan is a vezetőségben történt változásokat. – Győri János Komlón született, gyermekkorában végigjárta a PMFC szamárlétráját, és 1995-ben itt mutatkozott be a felnőttek között. Később focizott Siófokon, a Győri ETO-ban, az MTK-ban és a Vasasban is. 2006-ban pedig újabb két szezon erejéig visszatért Pécsre. Játékospályafutása során nyert bajnoki címet, szuperkupát, kétszer pedig a válogatottban is bemutatkozhatott. A PMFC-MATIAS-hoz 2012–2013-as szezonban menedzserként csatlakozott, később technikai vezetőként, majd sportigazgatóként dolgozott klubunkért.

„Feladatom lesz a tulajdonos elvárásainak megfelelően, a klub működésének irányítása, illetve a klubban folyó szakmai munka támogatása, amely kapcsán a már megkezdettirányvonal nem változik: továbbra is egy ütőképes és szórakoztató focit játszó csapat kialakításán dolgozunk majd. Szeretném, ha a pécsi drukkerek szívesen járnának mérkőzésre, és kialakulna egy szorosabb kötődés a PMFC-MATIAS iránt. Természetesen továbbra is folytatjuk a tehetséges, helyi kötődésű fiatalok beépítését, devannak olyan pozíciók, ami miatt a nagy futballpiacon is körbe kell néznünk, mert nem tudjuk saját nevelésű fiatallal betölteni” – nyilatkozta az új feladatával kapcsolatban a PMFC honlapjának Győri János.

A PMFC-nél tegnap hivatalosan is leköszönt a távozását már korábban bejelentő ügyvezető, Feleki Attila, akinek a helyét az eddigi klubigazgató, Győri János vette át.

A sportvezető a Nemzeti Sport Online kérdésére beszélt a keretben várható változásokról, és kitért a szóbeli egyezség után mégis Nyíregyházára igazoló Fodor Ferenc ügyére is.

„Komolyan számoltunk volna Fodor Ferenccel, ezért komoly, korrekt ajánlatot tettünk neki, amire ő igent is mondott. A szerződés pénzügyi részében tehát már megegyeztünk, néhány részletkérdés tisztázása volt még hátra, amikor pénteken jelezte, hogy a Nyíregyházától is kapott ajánlatot, amit el is fogadott. Ezt szakmailag előnyösebbnek tartotta, mert középső védőként számolnak vele, míg nálunk eddig inkább jobbhátvédet játszott. Az új vezetőedzőnknél, Véber Györgynél azonban változhatott volna ez a helyzet, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy mindkét poszton megoldást jelenthet. Meglepett a döntésével, és sajnáljuk, hogy nem minket választott.

Sajnos manapság nagyon nehéz identitástudatot, klubhoz kötődést kialakítani, ha az nem belülről fakad. Fodor nálunk hosszú távon oszlopos emberré válhatott volna a csapatban. Ugyanakkor nem akarunk sarat dobálni, Feri rendes srác, sok sikert kívánunk neki a jövőjéhez” – nyilatkozta Győri a Fodor-üggyel kapcsolatban.

„Fodor távozásával szükségünk lesz egy jobbhátvédre, aki adott esetben belső védőként is bevethető. A védelem mellett a védekező középpályás posztra jöhet majd még játékos, mert Horváth Adrián nagyon egyedül maradt. Továbbá a csatárposztra szeretnénk mindenképp erősíteni. Rácz Ferenc nálunk marad, Városi Viktorral még folynak egyeztetések, Pölöskey Péter pedig Pécsen kezdi holnap a felkészülést, ő a Debrecen játékosa, megnézi az új szakmai stáb, és ezután születhet döntés a jövőjéről, elképzelhető, hogy nálunk marad” – fogalmazott az ügyvezető.

Győri hozzátette, a holnapi első, 17 órakor kezdődő tréningen már egy-két próbajátékos is feltűnhet.

Afelől is érdeklődtünk, hogy ki lesz az új vezetőedző, Véber György segítője. A sportvezető elmondta, két helyi kötődésű jelöltjük van a posztra, de még nem született végleges döntés.

Győri Jánost a klub játékosok felé fennálló tartozásairól is megkérdeztük. ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy elsősorban a prémiumok folyósítása terén van némi elmaradásuk, de ezeket hamarosan törleszteni fogják, a klub működését pedig Matyi Dezső tulajdonos a jövőben is biztosítja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Fodor Ferenc (Nyíregyháza Spartacus), Fröhlich Roland (Dunaújváros?), Koller Krisztián (Nyíregyháza Spartacus), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Pölöskey Péter (DVSC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik