Nagy János: Megelőzöm Leonardót, ha nem csúszom el

Vágólapra másolva!
2014.04.06. 11:18
null
A derbit eldöntő Leonardót ünneplik a társai (Fotó: Hegedüs Gábor)
Leonardo, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros brazil középpályása szerint az Újpest elleni győzelem nagy lökést adhat a továbbiakban. A légiós gólja ellenére nem érzi magát százszázalékos állapotban, de ígéri, lesz még ennél jobb is. A pénteki derbin a brazil győztes góljánál elcsúszó Nagy a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a meccsről, úgy úgy érzi, ha nem esik el, tisztázni tudott volna.

„Először is szeretném megköszönni a szurkolóinknak a biztatást, igazi harcosokká váltunk a pályán nekik köszönhetően. Ez a győzelem nagyon fontos volt a bajnokság hátralévő részének szempontjából. Tudjuk, hogy kemény meccsek várnak ránk, de a derbin elért győzelemmel óriási lökést kaptunk. Hetek óta együtt van a csapat, ezzel a küzdeni tudással tovább kell mennünk, mert sok győzelemre van szükségünk még a céljaink eléréséhez” – beszélt az Újpest elleni mérkőzés után Leonardo a fradi.hu-nak.

„Még mindig nem vagyok százszázalékos állapotban, de egyre jobb formába kerülök. Fontos, hogy folyamatosan játékban legyek, és akkor még jobb leszek, ezt megígérhetem” – tette hozzá a brazil légiós.

A Nemzeti Sportnak nyilatkozott az Újpest–Ferencváros mérkőzés negatív hőse is, a második vendéggól előtt elcsúszó Nagy János.

„Nem vagyok túl jól. Bánt, hogy vereséget szenvedtünk, és ha lehet, még jobban bánt, ahogyan nyert a Fradi – fogalmazott a Nemzeti Sportnak az újpesti védő. – Miután a beadásunkat kifejelte az egyik védő, Böde Dániel és Leonardo vezette rám a labdát. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy zárjam a szöget, amikor pedig láttam, hogy Leonardo kicsit hosszabban tolja meg a labdát, azt hittem, ha kilépek, megelőzhetem és felszabadíthatok. Szerintem meg is előztem volna, ha nem csúszom el... Nem is tudok mit hozzátenni. Borzasztó érzés volt."

Nagy Jánosnak már csak azét is lehet nehéz feldolgozni a történteket, mert nincs még megfelelő rutinja ehhez, hét meccsen szerepelt eddig az élvonalban.

„Hiába érzem úgy, hogy a mérkőzésen megfelelően elláttam a feladatomat, ha valaki a derbiről kérdez, az a pillanat ugrik be először, ahogy elcsúsztam. A rosszban annyi jó van, hogy a lefújást követően senki sem hibáztatott, a csapattársaim ugyanúgy vigasztaltak, mint a szurkolók. Mármint az Újpest-szurkolók. Akad tudniillik néhány fradista ismerősöm, ők persze folyamatosan zrikálnak. Mire beértem az öltözőbe, már várt egy-két üzenet... Nem voltak bántóak, csak viccelődtek. Habár én nem nagyon tudtam rajtuk nevetni – mondta a 21 éves labdarúgó, aki még péntek este visszanézte a meccset. – Az ismétlést látva ugyanaz volt az érzésem, mint korábban a pályán: tipikus ikszes meccs volt. Ezúton is gratulálok a Ferencvárosnak a győzelméhez, én mégis úgy vélem, a döntetlenre rászolgáltunk volna. Ahogy hallottam az edzők nyilatkozatát, Nebojsa Vignjevics és Thomas Doll is hasonlóképpen értékelt. Kár, hogy ezzel nem vagyunk beljebb. Talán akkor lett volna nagyobb sanszunk, ha egy nulla után szerzünk még egy gólt. Az volt a taktikánk, hogy nekiesünk a Fradinak, és ez be is vált, a negyedik percben már vezettünk, csakhogy az ezzel párosuló lélektani fórral nem tudtunk élni. Egy pont így is a tarsolyban volt, aztán Leonardo és Böde megindult felém..."

„Voltak, akik azzal próbáltak biztatni, hogy ami velem megesett, az a legnagyobb sztárokkal is előfordulhat, de ettől még őrlődöm. Az jólesik, hogy a többiek mellettem állnak, azt eddig is éreztem, hogy be-, illetve elfogadtak, ugyanakkor ebben a helyzetben egyedül kell bizonyítanom, hogy képes vagyok talpra állni, egyúttal méltó vagyok arra, hogy az Újpest mezét viseljem" – tette hozzá Nagy.

LABDARÚGÓ NB I, 23. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 4., péntek
17.00
Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás 1–2
Vad II István
19.00
Újpest FC–Ferencváros 1–2
Farkas Ádám
Április 5., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK 1–2
Erdős József
16.00Lombard Pápa–Pécsi MFC 1–0 Fábián Mihály
16.00
MVM-Paks–MTK Budapest 1–3Iványi Zoltán
18.00KTE-Phoenix MecanoVideoton 3–1
Andó-Szabó Sándor
20.00Debreceni VSC-Teva–Győri ETO FC 2–2Kassai Viktor
Április 7., hétfő
20.45Kaposvári Rákóczi–Mezőkövesd (Tv: m2)
Szabó Zsolt
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik