Rossi kiakadt a rutinosakra: „Ha így folytatják, jönnek a fiatalok!”

Vágólapra másolva!
2014.01.29. 16:53
null
Könnyen lehet, hogy Rossi félidei értékelésének egy részét a híradóban ki kellene sípolni (Fotó: Fuszek Gábor – archív)
A Budapest Honvéd felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a Szigetszentmiklóssal: az SZTK 2–0-ra is vezetett a mérkőzésen Bonifert Péter duplájával, ám Daru Bence és Koszta Márk találatával egyenlített a fővárosi csapat. Daru a harmadik téli felkészülési meccsen a negyedik gólját szerezte a Honvédban.

 

BUDAPEST HONVÉD–SZIGETSZENTMIKLÓSI TK

A Honvéd idei harmadik felkészülési meccsén az NB II-es SZTK ellen lépett pályára. Mindkét csapatban feltűntek próbajátékosok, a Honvédnál a panamai védő, Ariano Navarro és a héten már beharangozott támadó, Emmanuel Francoise is pályára lépett, a másodosztályú csapatban tesztelésen van Petrók Viktor és ott volt a keretben a Zalaegerszegtől már szerződtetett Vágó Levente is.

A találkozó elején Francoise-nak volt egy veszélyes elfutása, amit a védők menteni tudtak, illetve két felejthető szabadrúgást tudott felmutatni a hazai csapat. Ezen kívül viszont a kispestiek egyáltalán nem tudtak veszélyt teremteni a kapu előtt. A szünetig Bonifert Péter két góljával az SZTK kétgólos előnyre tett szert: a 27. percben előbb bal oldali kontra végén középen érkezve lőtt a kapuba a támadó, majd a 45. percben 16 méterről rúgta a bal alsó sarokba a labdát. Az első félidő nagy részében amúgy nagyon esetleges volt a játék, a vendégeknél kevesebb volt a hiba, és mivel két helyzetüket is gólra váltották, megérdemelten vezettek.

A második félidőben fiatal, saját nevelésű játékosokat küldött pályára Marco Rossi, a hazaiak vezetőedzője a rutinos futballisták helyett. Ezután a honvédosok érezhetően fölényben játszottak, többet birtokolták a labdát, de sokáig csak szabad- és szögletrúgásokból tudtak helyzeteket teremteni, elsősorban Kapacina Valér révén. A 62. percben az ő jobb oldali szögletéből Daru Bence fejjel szépített.

Fölénye ellenére ziccereket nem tudott kidolgozni a Honvéd, egy 17 méteres átlövésből viszont Koszta Márk révén egyenlített a hazai csapat, és ezzel ki is alakította a végeredményt. A meccs hajrájában Kovács Jánost leszámítva már csak saját nevelésű akadémisták játszottak a kispestieknél.

„Az első félidőben a rutinosabb játékosok szerepeltek, de nagyon rosszul játszottak. Másodosztályú csapat ellen egyszerűen nem lehet így kezdeni! – értékelte a látottakat Marco Rossi a Nemzeti Sport Online-nak. – A második félidőben a fiatalok beállításával sokat javult a játék képe. Ha a tapasztaltabb játékosaink ezt komolyabban gondolják és nem javul a teljesítményük, akkor azt mondom, rendben van, a bajnokságban is a fiatalok kapnak lehetőséget.”

A próbajátékon lévők közül Navarro a mérkőzés előtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy térdre ereszkedve imádkozott, de igazán lényegeset nem mutatott, a kapott góloknál ő is rosszul helyezkedett. Ennek ellenére Rossi szeretné még tesztelni, egy meccs alapján nem kíván dönteni. Francoise megmozdulásain látszott, hogy képzett játékosról van szó, Rossi a gyorsaságát emelte ki, és ha csak az edző döntésén múlik, várhatóan szerződést kap.

A mérkőzésen több sérült játékos nem kapott lehetőséget a Honvédban, mint például Emiliano Bonazzoli vagy Vécsei Bálint. A szakvezetőtől azt is megtudtuk, hogy Alekszandar Ignjatovics azért nem játszhat, mert iránta érdeklődés mutatkozik, ajánlat érkezhet érte, ezért kockázatos lenne felkészülési meccsen pályára küldeni, csak edzéseken vesz részt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BP. HONVÉD–SZTK-ERIMA 2–2 (0–2)
Bozsik-stadion, 100 néző. V:
Farkas M.
HONVÉD, 1. félidő:
Kemenes – Sundás, Lovric, Navarro, Alcibiade – Hidi, Lőrinczy, Diarra – Daud, Job, Francoise. 2. félidő: Czuczi – Botka, Lovric (Bobál D.), Kovács J., Polyák – Hidi (Koszta), Csábi, Diarra (Kozma R.) – Prosser, Job (Daru), Francoise (Kapacina)
SZTK, 1. félidő:
Sánta A. – Mészáros L., Petrók, Sz. Jakovlevics, Pollák – Bonifert, Sipos B., Barna Zs., Kvekveskiri – Takács T., Kollega K. 2. félidő: Sánta A. – Csikortás, Balogh M., I. Jakovlevics, Pollák – Bonifert (Heineman), Vágó L., Barna Zs. (Kozma M.), Kvekveskiri (Khous) – Takács T. (Földi), Majoros Á.
G:
Daru, Koszta, ill. Bonifert (2)

DVTK–RIMAVSKÁ SOBOTÁ

A DVTK Kádár Tamás góljával 1–0-ra legyőzte a szlovákiai Rimavská Sobotát. A DVTK tájékoztatása szerint Futács Márkó betegség miatt nem játszott, Zoran Kosztics és Vadász Viktor pihenőt kapott Tomiszlav Szivics mestertől. A rimaszombatiak elleni találkozón a diósgyőrieknél pályára lépett az új szerzemény, Egerszegi Tamás is.

DIÓSGYŐRI VTK–RIMAVSKÁ SOBOTÁ (Rimaszombat, szlovákiai) 1–0 (1–0)
DVTK: Rajics – Vági, Debreceni, Kádár T., Gohér – Batioja, Elek, Nikházi, Barczi – Bacsa, Boros. Csereként pályára lépett: Eperjesi, Alves, Husic, Gosztonyi, Abdouraman, Marjanovics, Egerszegi. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző: Kádár T. (39.)

PUSKÁS AKADÉMIA–VIDEOTON U21

Magabiztos győzelmet aratott a Puskás Akadémia FC a Videoton U21-es csapata elleni felkészülési mérkőzésen (8–0). A felcsúti találkozón a Puskás Akadémia új igazolásai közül a Csákvárról érkező Berki István és Sztefan Denkovics is duplázott, és debütált Vaskó Tamás is.

„Nagyon jó iramú mérkőzés volt, ez köszönhető az ellenfélnek is, bátran játszottak a Vidi fiataljai. Örülünk, hogy sok gólt szereztünk, és hogy kezdenek kidomborodni a játéknak azok az elemei, amelyek jellemzőek ránk” – idézi Benczés Miklós vezetőedzőt a pfla.hu.

PUSKÁS AKADÉMIA–VIDEOTON U21 8–0 (3–0)
Felcsút, 50 néző. Vezette: Szabó B.
PUSKÁS AKADÉMIA, 1. félidő: Hajdúch – Lorentz, Vaszicsku, Szekeres A., Farkas N. – Polonkai, Bertus – Tóth L., Szakály D., Gallardo – Lencse. 2. félidő: Somodi – Margitics, Vaskó, Tamás M., Nagy Zs. – Tóth I B., Orbán G. – Denkovics, Czvitkovics, Berki – Tischler
Gólszerző: Lencse (2), Denkovics (2), Berki (2), Bertus, Tischler

ZTE–LOMBARD PÁPA

A Lombard Pápa idegenben 2–1-re legyőzte az NB II-es Zalaegerszeget. A ZTE Aréna mögötti műfüves pályán lejátszott mérkőzés első játékrésze kiegyenlített játékot és egy hazai gólt hozott. A 38. percben egy kis szöglet után Preklet Csaba labdáját a próbajátékon szereplő Tóth László lőtte a kapuba – tudható meg a ztefc.hu tudósításából.

Mindkét csapat sokat cserélt a szünetben: a jelek szerint a pápaiak váltak ütőképesebbé, hiszen az 51. percben – Czirjék Zoltán két nagy bravúrja után – a kameruni próbajátékos, Louis René egyenlített, a léc alá vágta a labdát. A hajrában Radics Dávid egy kontrából lőtte be a vendégek győztes gólját – Czirjék újabb két védése után a hazai védők nem tudtak felszabadítani.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

ZTE FC (NB II)–LOMBARD PÁPA 1–2 (1–0)
Zalaegerszeg
Gólszerző:
Tóth L. (38.), ill. Louis René (51.), Radics (82.)
Forrás: ztefc.hu

MEZŐKÖVESD–SIÓFOK

Az ősszel még Kecskeméten játszó Rajczi Péter góljával a Mezőkövesd 1–0-ra legyőzte az NB II-es Siófokot a két csapat szerda kora délutáni felkészülési mérkőzésén Bükön. Véber György csapata a harmadik győzelmét aratta a téli felkészülési időszakban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY–SIÓFOK 1–0 (0–0)
Bükfürdő, 50
néző. Vezette: Kovács G.
MEZŐKÖVESD: Horváth T. – Búrány (Hegedűs Cs.), Szalai V. (Velicky), Szilvási (Menyhért), Gévay (Fotyik) – Sigér (Bognár I.), Dobos (Bogdány), Takács P., Harsányi (Melczer) – George (Balajti), Olasz D. (Rajczi)
SIÓFOK: Tajti N. (Scheilinger) – Pécseli (Kiss Zs.), Tímár, Fehér Zs. (Vass M.), Novák (Gubicza) – Nagy D. (Horváth B.), Futó (Peszmeg), Ivancsics (Fülöp N.), Bogáti (Dajic) – Pál A. (Papp M.), Waltner (Horváth P.)
Gólszerző: Rajczi (64.)

PMFC–KOMLÓ

A Pécsi MFC 6–0-ra legyőzte az NB III Középcsoportjának sereghajtóját, a Komlói Bányászt. A mérkőzés kétszer hatvan perces volt, és a pécsiek szekere a szünet után lódult meg igazán, hiszen a második játékrészben ötször is betaláltak a hazaiak. A PMFC mind a négy előkészületi meccsét megnyerte eddig 2014-ben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PÉCSI MFC–KOMLÓI BÁNYÁSZ 6–0
(1–0)
Pécs, 50 néző. V: Sipos K.
PÉCS, 1. félidő: Gőcze – Erdős, Romic, Balogh B., Deutsch – Horváth A., Kővári – Gránicz, Wittrédi, Rácz – Városi. 2. félidő: Steer – Nagy J., Gajág, Lantos, Turi – Márkvárt D., Koller – Bailo, Márkvárt P., Szatmári L. – Grumics
G: Márkvárt D. (2), Városi, Koller, Szatmári L., Grumics

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik