DVTK: szerződést bontottak - távozott a „példamutató” légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.16. 16:59
Ma szerződést bontott egymással a DVTK és Michal Hanek – olvasható a dvtk.eu-n.

„Az egykori 14-szeres szlovák válogatott védő 2012 nyarán érkezett Diósgyőrbe, s első szezonjában 18 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

A mostani bajnokságban azonban mindössze két alkalommal kapott lehetőséget, ezért a felek megállapodtak, hogy közös megegyezéssel felbontják az edzéseken példamutató munkát végző játékos szerződését” – olvasható a DVTK közleményében.

Mint ismert, a játékos korábban a boon.hu érdeklődésére elmondta: mivel kevés lehetőséget kapott, beszélni fog Kovács Zoltán sportigazgatóval, és ha egyezségre jutnak, akkor elköszön. Úgy néz ki, az egyeztetés sikerrel járt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Csirszki Martin (Mezőkövesd – kölcsönbe?), Michal Hanek (szlovák), Menyhért Ádám (Mezőkövesd – kölcsönbe?), Takács Péter (Mezőkövesd), Thiago Bonfim dos Santos (brazil, Tököl VSK – kölcsönből vissza), Tisza Tibor (Debreceni VSC ?)
Kiszemeltek: Antal Botond (Kecskeméti TE), Bányász Nikola (szerbiai, Szpartak Zlatibor Voda – Szerbia, próbajáték) Bori Gábor (Paksi FC), Pim Bouwman (holland, szabadon igazolható, legutóbbi Inter Turku – Finnország, próbajáték), Miroszlav Grumics (szerb, Pécsi MFC), Lazar Marjanovics (szerb, Radnicki Kragujevac – Szerbia, próbajáték), Marko Milics (szerb, Cselik Niksics – Montenegró, próbajáték), Ladislav Sosták (szlovák, MFK Kosice – Szlovákia, próbajáték), Szabó János (Paksi FC), Nikola Sztojanovics (szerb, Radnik Szurdulica – Szerbia), Sztefan Miloszavljevics (szerb, Mladoszt Lucsani – Szerbia), Milos Nenadovics (szerb, FK IM Rakovica – Szerbia)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik