Kaposvár: Vrucina „megváltónak” jött, 3 góllal ment

Vágólapra másolva!
2013.12.16. 14:38
Illés János elnök múlt heti nyilatkozata után már sejteni lehetett, lesznek olyan futballisták, akiktől a télen megválik az NB I-ben sereghajtó Kaposvár labdarúgócsapata. A horvát Bojan Vrucina az első távozó.

„Elköszönt Bojan Vrucina a Kaposvári Rákóczitól. A 29 esztendős horvát támadó másfél évig szerepelt csapatunkban. A játékos 2014 nyaráig szóló szerződése közös megegyezéssel került felbontásra. Illés János egyesületi elnök hozzátette: jelenleg még több labdarúgóval tárgyalnak hasonló ügyben, de nem értek véget az egyeztetések" – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a rakoczifc.hu.

Vrucinát tavaly nyáron nagy reményekkel szerződtették a somogyiak a Slaven Belupótól, amelynél hét szezon alatt 62 gólt szerzett. A Pécsre igazoló Miroszlav Grumicsot kellett volna pótolnia Kaposváron. Jól is indult a magyarországi pályafutása, hiszen 2012 nyarán a negyedik fordulóban a Kecskemét ellen rögtön duplázott, ám azóta mindössze egyszer volt eredményes. A mérlege a magyar élvonalban 30 meccsen három gól – nem meglepő, hogy távozik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Bojan Vrucina (horvát, ?)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik