DVTK: a korábbi kedvenc, a trükkmester üdvözletét küldi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.18. 09:29
Az 1990-es évek elején nagy kedvenc volt a hazai szurkolók körében a két szezont Diósgyőrben töltő Guram Adzsojev, aki a Nemzeti Sportnak immár a Dinamo Moszkva sportigazgatójaként adott interjút, amelyben felidézte korábbi magyarországi időszakát.

Az 52 esztendős Guram Adzsojev csupán néhány hónapja áll a Dinamo Moszkva alkalmazásában. A sportvezető az orosz klub vezetőváltását követően került pozícióba, szakmai és pénzügyi feladata is van a Dinamónál.

Guram Adzsojev játékos-pályafutását 1980-ban a szovjet élvonalban szereplő Torpedo Kutaiszi együttesében kezdte, majd megfordult a Dinamo, a Szpartak Moszkva, a Metalliszt Harkov, a Dinamo Tbiliszi, a Szaturn Ramenszkoje csapatában, légiósként pedig kipróbálta magát az izraeli Beitar Jeruzsálem és a Diósgyőr együttesében is. A miskolciaknál két idényt játszott, az 1992–1993-as évadban az NB I-ben huszonhét mérkőzésen négy gólt szerzett, majd egy évaddal később a másodosztályban tizenkilenc találkozón kétszer volt eredményes. A diósgyőri szurkolók kedvelték a játékát, amikor hozzá került a labda, mindenki lélegzet-visszafojtva várta trükkjeit, a cseleit még manapság is emlegetik a DVTK-drukkerek.

„Akkora zsonglőr azért nem voltam, arra viszont emlékszem, hogy kedveltek a szurkolók – válaszolta a felvetésre nevetve a Nemzeti Sportnak adott interjúban Guram Adzsojev. – Sándor István vitt Miskolcra. Akkoriban ő volt a Diósgyőr vezetőedzője, a nyári átigazolási időszakban csatárt keresett. Miután jó kapcsolata volt a Harkov vezetőivel, megkereste őket, akik engem ajánlottak. Nem bántam meg, hogy belevágtam a kalandba. Csodaszép emlékeim vannak Miskolcról… Az emberek barátságosak, nyitottak arrafelé, egy rossz szavam sem lehetett. Ráadásul a fiam is Magyarországon született, a lányom pedig az általános iskolát kezdte ott.”

Adzsojev az akkori csapattársakról is szót ejtett: „A légiósokkal még úgy-ahogy elboldogulok, Szergej Szvisztun, Parhomenko, de a magyarokkal bajban vagyok. Volt Misi meg Attila is, de a vezetéknevek már nem ugranak be – bocsánat.”

„Kérem, adja át a diósgyőrieknek, hogy innen a távolból is szurkolok nekik, és ha úgy adódna, örömmel meglátogatnám az együttest” – tette hozzá.

Néhány év múlva, a stadionavatóra eljöhetne…

Adzsojev Dzsudzsák Balázzsal kapcsolatos nyilatkozatát itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik