Győri ETO: lábközépcsonttörés - Koltai idén már nem játszat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 18:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO játékosa, Koltai Tamás talpcsonttörést szenvedett, és még hétfőn kés alá fekszik – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
A csapat orvosi stábjának vezetője, Dr. Ágh László a klub honlapjának elmondta, a válogatott játékos bal lábának lábközépcsontja tört el, és mivel a rehabilitáció több mint másfél hónap, így Koltai idén már nem játszhat.„Egy reccsenést éreztem, és azonnal tudtam, hogy baj van. El sem hiszem, hogy ez velem történik, ahogy játékba lendülnék újra jön egy sérülés – mondta a győriek honlapjának Koltai Tamás. – Négy éve volt már hasonló problémám, de akkor nem kellett műteni. Most komolyabb a gond. A félidőben amikor bebicegtem az öltözőben vigasztaltak a társak, már akkor látni lehetett, hogy baj van, mert nagyon bedagadt a talpam. Még ma elvégzik a műtétet, remélem minden rendben lesz, és 2014-ben újra olyan teljesítményt tudok nyújtani, amire büszke lehetek majd. Ehhez persze jó lenne, ha elkerülnének a sérülések...”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik