KTE: Úgy készülünk, mintha a bajnokesélyes jönne - Szavics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.08. 18:06
Vladan Szavics, a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano csapatkapitánya nem becsüli le a két vereséggel kezdő újonc Mezőkövesdet, ugyanúgy készülnek a mérkőzésre, mintha egy bajnokesélyes csapattal találkoznának.

„Jól startoltunk, és ezzel a kellő önbizalmat is megszereztük. Ezen a két meccsen érződött, hogy egyre inkább kezdünk alakulni, bízom benne, hogy ezt folytatni tudjuk” – nyilatkozta Vladan Szavics, a KTE csapatkapitánya a klub hivatalos oldalának.Vladan Szavics, a KTE csapatkapitánya a klub hivatalos oldalának.

„Elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk, olyan motivációval és elánnal kell belevetnünk magunkat a meccsbe, mint az első két fordulóban, akkor ezúttal is győztesen hagyhatjuk el a pályát. Annak ellenére, hogy két vereség áll eddig mögöttük, nem becsüljük le őket, ugyanúgy készülünk, mintha egy bajnoki címre esélyes csapattal találkoznánk” – tette hozzá a rutinos középpályás.

NB I, 3. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 9., péntek
19.00 MTK Budapest–Haladás (tv: Duna Tv) Kassai Viktor
Augusztus 10., szombat
16.30 KTE-Phoenix Mecano–Mezőkövesd-Zsóry (tv: Sport 1)
Farkas Ádám
19.00 Lombard Pápa–Kaposvári Rákóczi Becséri Dániel
19.00 MVM Paks–Puskás Akadémia FC (tv: Sport 1) Solymosi Péter
21.00 Győri ETO–Ferencváros (tv: m2) Andó-Szabó Sándor
Augusztus 11., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Diósgyőri VTK (tv: Duna Tv) Szabó Zsolt
18.30 Videoton–Pécsi MFC (tv: Sport 2)
Bognár Tamás
20.30 Újpest–Bp. Honvéd (tv: Sport 2)
Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik