Luque: A búcsúm a legjobb dolog, amit valaha átéltem

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2013.06.09. 19:33
null
Luquét még a pápai játékosok is megünnepelték utolsó meccse után (Fotók: Korponai Tamás)
José Luque elbúcsúzott a Diósgyőrtől, Magyarországtól és a profi labdarúgástól. A 35 évesen visszavonuló spanyol futballista megható pillanatokat élt át utolsó mérkőzésén, és örökké hálás lesz a DVTK drukkereinek. Luque a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, már szeptemberben újra munkába áll – gyerekeket fog edzeni Spanyolországban.

„A búcsúm a legjobb dolog, ami valaha történt velem az életemben. Örökké hálás leszek érte a DVTK-nak és Miskolcnak. Most pihenéssel töltöm a napjaimat, és a barátokat, rokonokat látogatom meg” – mondta José Luque a Nemzeti Sport Online-nak.

Luque sírva búcsúzott

Luque könnyek között hagyta el a pályát
Luque könnyek között hagyta el a pályát

A visszavonulását már hónapokkal ezelőtt bejelentő balszélső a jövőbeli terveiről is beszélt, és elárulta, már ősszel munkába áll edzőként.

„Szeptembertől gyerekeket fogok edzeni egy labdarúgó-akadémián, amelyet a Real Betis korábbi játékosa, Capi alapított. Úgyhogy hamarosan elkezdem edzői pályafutásomat” – nyilatkozta a spanyol, aki korábban a honlapunknak adott interjújában már jelezte, egy nap edzőként szeretne dolgozni.

A spanyol játékost nem akármilyen körülmények között búcsúztatták el a diósgyőri szurkolók, és még az ellenfél Lombard Pápa futballistái is a magasba dobálták utolsó tétmérkőzését követően.

„A DVTK szurkolói azt mondták, még soha nem láttak olyat Magyarországon, hogy egy játékost az ellenfél futballistái felemelnek, ahogy velem tették a pápaiak. Megható pillanatok voltak, és azóta minden nap meghatódva gondolok vissza arra a több mint két évre, amelyet Miskolcon töltöttem. Soha nem felejtem el.”

Emlékezetes Luque-pillanatok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik