Haladás: korábbi ikonok együttműködése a klubbal

Vágólapra másolva!
2013.06.12. 18:39
Sajtótájékoztató keretein belül együttműködési megállapodást kötött a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás az Illés Sportalapítvánnyal és a Király SZE-vel. A jövőben a klubok játékosokat irányítanak majd egymáshoz.

A Király SZE nevében Király Gábor, az Illés Sportalapítvány részéről Illés Béla, valamint Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője látta el kézjegyével a háromoldalú megállapodást.A szerződés lényege, hogy a Király SZE-ből a legtehetségesebb utánpótlás-játékosok az Illés Akadémián folytathatják pályafutásukat. Utóbbiból és a Haladásból szintén fiatalok érkezhetnek a Király SZE-hez.

„Szombathely, a megye és a magyar futball érdeke, hogy minél jobb futballistákat neveljünk ki. Olyan fiatalokat várunk a Király SZE-ből, akik a szakmai stábunk szerint is erősítést jelentenek. Az út visszafelé is járható, azaz mi is tudjuk fiatal játékosokkal segíteniKirály Gábor egyesületét. Ezen kívül a Király SZE trénereit rendszeresen edzői és szakmai továbbképzésekre várjuk. Példaértékű, hogy két ilyen kiváló labdarúgó, mint Király Gábor és Illés Béla együtt dolgozik egymással, ez országos hírű esemény" – nyilatkozta a Haladás ügyvezető, Tóth Miklós.

„Azon munkálkodunk, hogy Szombathely labdarúgását jobbá tegyük, ezáltal a megye és a magyar futball is fejlődik. Anno a válogatottnál is remekül együttműködtünk Király Gáborral, biztos vagyok benne, most is gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk. Miután az akadémiáról nem minden fiatal jut el a Haladásba, számukraott lesz lehetőségként a Király SZE" – mondta a korábbi válogatott labdarúgó, Illés Béla.

„Óriási megtiszteltetés és egyben kihívás is számunkra ez a megállapodás- vélekedett Király Gábor.- A profi futball az amatőröknél kezdődik, így ezentúl még nagyobb energiával kell dolgoznunk, hogy minőségi futballistákkal segítsük újdonsült partnereinket. Biztos vagyok benne, hogy mind szakmailag, mind létesítménytekintetében megálljuk a helyünket. A piramis csúcsa a Haladás, az alatta lévő egyik téglamost már a Király SZE lesz" – beszélt az együttműködésről a válogatott kapus, Király Gábor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik