NB I: Nem tudtuk, hogy tizenegyesrúgó-bajnokságra jövünk - Horváth F.

Vágólapra másolva!
2013.05.19. 19:00
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano vezetőedzője a DVTK-tól elszenvedett vereség (2–1) után elmondta: tudták, hogy jó csapat a diósgyőri, de arra nem számítottak, hogy két 11-est is kapni fog a riválisuk. Kovac Zoltán, a DVTK trénere szerint együttese megérdemelten nyert.





„Jó csapat a DVTK, tudtuk, hogy dominálni fog, szándékosan adtuk át neki a másik térfelet. Egyet nem tudtunk, hogy tizenegyesrúgó-bajnokságra jöttünk, sajnálom, hogy a kapusomon nem volt láthatatlanná tévő köpeny, nem tudott elugrani Seydi elől. Legközelebb erre is figyelünk, hogy elhozzunk mindent. A hátralévő meccseken megyünk, csináljuk tovább a dolgunkat, meglátjuk, mire lesz elég" – mondta Horváth Ferenc az MTV kamerái előtt, ám azokat a pletykákat nem kívánta kommentálni, melyek szerint a következő szezonban a DVTK edzője lesz.

„Jól dolgoztak a srácok, megérdemelték a győzelmet, szép futballt mutattunk a pályán. Örülök a szurkolóknak és a játékosoknak is. Két meccsünk maradt, szerényen dolgozunk tovább, nem úgy megyünk Pécsre, hogy mi vagyunk a bajnokok" – fogalmazott Kovac Zoltán, a diósgyőri csapat trénere, majd megszólalt az egy tizenegyest kihagyó, egyet pedig berúgó José Luque is.

„Ott volt az a lyuk az első büntetőnél a tizenegyespontnál, ami miatt elég nehéz volt lőni, míg a másodiknál már nem volt ott, így értékesítettem. Megpróbálom az utolsó néhány mérkőzést kiélvezni. A legnagyobb célomat, a bajnoki címet nem értem el, de jó emlékeim lesznek Magyarországról" – nyilatkozta Luque.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik