NB I: Eredményesebbnek kell lennünk a kapu előtt - Kovac

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.04. 16:31
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a Diósgyőr odahaza 3–3-as döntetlent játszott a Debrecennel úgy, hogy a Loki a 77. percben még két góllal vezetett. A hazaiak megbízott edzője, Kovac Zoltán – bár győzni szeretett volna – örül a döntetlennek, míg a vendégek szakvezetője, Kondás Elemér szerint az ilyen mérkőzéseket meg kell tudni nyerni.

„Az első félidőben lehetőségünk volt gólokat szerezni, de ez csak egyszer sikerült. A Debrecen jó játékosokkal rendelkezik, erős csapat, s ezt ma is bizonyította. Örülök a döntetlennek, hiszen egy-három után, vesztett állásból egyenlítettünk ki, de nem örülök annak, hogy nem nyertük meg a találkozót. Sokat kell még fejlődnünk, hogy a tizenhatoson belül is eredményesebbek legyünk” – nyilatkozta a DVTK megbízott edzője, Kovac Zoltán a dvtk.eu-nak.

„Izgalmas, változatos mérkőzést láthatott a közönség. Csalódott vagyok, hiszen itt hagytunk két pontot. Kétgólos előnynél uraltuk a játékot, a DVTK nem tudott mit kezdeni velünk. A tizenegyes volt a fordulópont, hiszen utána feljött a Diósgyőr. Az ilyen meccset meg kell tudni nyerni, s nem szabad az ellenfelet engedni, hogy felálljon” – értékelte a mérkőzést a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér.DVTK megbízott edzője, Kovac Zoltán a dvtk.eu-nak.

„Izgalmas, változatos mérkőzést láthatott a közönség. Csalódott vagyok, hiszen itt hagytunk két pontot. Kétgólos előnynél uraltuk a játékot, a DVTK nem tudott mit kezdeni velünk. A tizenegyes volt a fordulópont, hiszen utána feljött a Diósgyőr. Az ilyen meccset meg kell tudni nyerni, s nem szabad az ellenfelet engedni, hogy felálljon” – értékelte a mérkőzést a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér.

NB I, 26. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 3., péntek
17.00 Videoton–MTK 2–0
Bognár Tamás
19.00 Haladás–KTE-Phoenix Mecano 1–1
Szilasi Szabolcs
Május 4., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–DVSC-Teva 3–3
Kassai Viktor
16.00 Bp. Honvéd–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
Erdős József
18.30
Siófok–Kaposvár (Tv: Sport1)Szőts Gergely
18.30 Eger–Pécsi MFC Becséri Dániel
Május 5., vasárnap
16.30 Újpest–Győri ETO (Tv: M1)
Solymosi Péter
18.30 MVM Paks–Ferencváros (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik