ETO-Videoton: a Mágus szerint José Gomes eltaktikázta magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.15. 10:05
A labdarúgó NB I tegnapi rangadója, a Győri ETO–Videoton (1–1) mérkőzés után a két klub legendás alakjai is véleményt formáltak a Nemzeti Sport kérdésére.

„Rangadót vártunk, ám az összecsapás csak időnként hozott jó játékot. Az első félidőben a Videoton annyi gólt rúghatott volna, hogy azzal három meccset is meg lehet nyerni” – kezdte értékelését az ETO-val vezetőedzőként az 1980-as években kétszer is bajnokságot nyerő Verebes József.

„Ekkor határozottan szerencsénk volt, aztán a második játékrészben iramot váltottunk, elkezdtünk futballozni, és ehhez az időszakhoz már méltó volt a rangadó kifejezés. Úgy gondolom, a vendégcsapat eltaktikázta a mérkőzést, futballja hatékonyabb lehetett volna, ha José Gomes a legjobb összeállításban küldi pályára csapatát” – utalt a korábban két alkalommal a Videotonnál is dolgozó Verebes arra, hogy a fehérváriaknál Nikola Mitrovics és Nikolics Nemanja is csak a kispadon kezdett.

A Videoton 1985-ben UEFA-kupa-döntős csapatának vezetőedzője, Kovács Ferenc Verebessel ellentétben teljes mértékben elégedett volt a meccs színvonalával.

„Soha rosszabb mérkőzést! Az első félidőben parádésan futballozott a Videoton, sajnos a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni. A szünet után fölénk kerekedett az ETO, ezért azt mondom, egyik csapat sem érdemelt vereséget. Van olyan, hogy helyzet nélkül is betalálunk, máskor négy-öt ziccer sem elég ahhoz, hogy gólt lőjünk. Úgy érzem, a hazaiak egyenlítő találatánál elaludt a védelmünk” – nyilatkozta Kovács.

TOVÁBBI VÉLEMÉNYEKET IS OLVASHAT A MÉRKŐZÉSRŐL KORÁBBI EDZŐKTŐL, JÁTÉKOSOKTÓL A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik