KTE: víz és Hullám a pályán, lesz meccs szombaton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 12:40
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE hivatalos honlapján adta hírül, hogy Széktói Stadion gyepszőnyegéről sikerült eltakarítani a havat a szurkolók segítségével, így az átázott pálya ellenére már biztosan  meg lehet rendezni a PMFC elleni szombati mérkőzést, amelyen ott lehet a bokasérüléséből felépült Hullám Attila is.

„A klub nevében szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget, nagyon komoly összefogással sikerült elérnünk, hogy a szombati mérkőzés létrejöhessen, hiszen az NB I-es csapatnak már így is sűrű a programja. A KTE játékosai, edzői, alkalmazottai mind segítettek valamilyen formában, és rengeteg drukker érkezett az utóbbi másfél napban, ezért is végezhettünk ilyen gyorsan, sokat tettek azért, hogy hómentessé varázsoljuk a pályát” – mondta S. Juhász Attila, a KTE ügyvezető igazgatója a kecskemetite.hu-nak.

A szakadó eső miatt a hétvégi bajnokira a klub kivételesen megengedi a szurkolóknak az összecsukható, mini esernyők behozatalát a találkozóra, azonban a fémvégű, szúrós fejű nagy esernyőket a jövőben sem engedi be a biztonsági szolgálat.

„A csapatnak egyértelműen nem hiányzott ez a hosszú szünet, hiszen a kaposvári siker sokat ért az önbizalom szempontjából, és mindig ez a legfontosabb. Nem tagadom, nekem összességében jól jött a szünet, hiszen így nem kellett annyi meccset kihagynom” – nyilatkozta Hullám Attila, aki a Hajduk Kula elleni februári felkészülési mérkőzésen szenvedett bokasérülést.

„Nagyon várom már, hogy újra első osztályú meccset játszhassak. Mindennap úgy kelek fel, úgy dolgozom, hogy az NB I lebeg célként a szemem előtt. Nem mondom, hogy már teljesen utolértem magam, de játszani szeretnék, legalább csereként ha van rá mód. Fizikálisan van elsősorban még lemaradásom, jó volt újra pályán lenni a Vác elleni felkészülési mérkőzésen, de még nem mindig esett jól” – fogalmazott a középpályás, aki télen az NB II-es Szigetszentmiklóstól szerződött Kecskemétre, vagyis a szombati lehet az első bajnokija a csapat színeiben.

NB I, 21. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 29., péntek
17.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa (Tv: Sport2)
Andó-Szabó Sándor
19.00
Videoton FC–Siófok FC (Tv: Sport1) Vad II István
Március 30., szombat
14.00
MTK Budapest–Bp. Honvéd (Tv: m1)
Szabó Zsolt
15.00
MVM Paksi FC–Haladás Kassai Viktor
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
Veizer Roland
18.30
Ferencváros–Egri FC (Tv: Sport1)
Iványi Zoltán
Március 31., vasárnap
16.30
Debreceni VSC-Teva–Újpest FC (Tv: m1)
Bognár Tamás
18.30
Győri ETO FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik