Győri ETO: Ahjupera marad, Simon András a Haladásban

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 19:10
Elképzelhető, hogy egy külföldi válogatott kapussal erősödik a Győri ETO – adta hírül a labdarúgó NB I mezőnyét vezető győri klub hivatalos honlapja Klement Tibor ügyvezető igazgatóra hivatkozva. Jarmo Ahjupera egyelőre marad Győrben, Simon András kölcsönbe kerül.

„Alighanem eldőlt Simon András sorsa, a játékos a tavaszt a Haladás együttesénél tölti" – idézi a honlap Klement Tibort.

A győriek ügyvezető igazgatója arról is beszámolt, hogy a következő bajnokságtól az Újpesthez tartozó Jarmo Ahjupera egyelőre nem megy a lila-fehérekhez, és a tavasszal ugyanúgy az NB II-es csapat edzéseit látogatja, ahogyan az első keretből nyáron kikerülő Valentin Babic.

„Akinél lehet még változás, az Marko Dinjar. Olyan futballkultúrába kíván szerződni, ahol nem ér véget ma éjfélkor az átigazolási időszak, így azt, hogy az ő pályafutása tavasszal hol folytatódik, még nem lehet egyértelműen megjósolni" – mondta a klubvezető, hozzátéve: az ETO nem mondott le arról, hogy egy jó képességű kapust igazoljon.

„Egy külföldi válogatott játékossal tárgyalunk, most még csak ennyit árulhatok el" – mondta Klement a győriek honlapjának.

Simon kölcsönjátékosként Pápán játszott az ősszel, míg Ahjupera és Dinjar a téli időszakban került ki a keretből.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO FC-NÉL
Érkezők: Farkas II Balázs (Debreceni VSC-Teva), Marián Had (szlovák, DAC – Szlovákia), Tarmo Kink (észt, Varese – Olaszország, kölcsönbe), Giorgi Kvilitaia (grúz, FC Sasco Tbiliszi – Grúzia), Simon András (Lombard Pápa – kölcsönből vissza)
Távozik/ távozhat: Jarmo Ahjupera (Újpest FC – 2013 júniusától –, tavasszal az NB II-es csapattal készül), Valentin Babic (horvát, tavasszal az NB II-es csapattal készül), Mihai Dina (román, Poli Timisoara – Románia), Marko Dinjar (horvát, ?), Simon András (Haladás, kölcsönbe)

Kiszemeltek:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik