Kaposvár: Vrucina fellebbezhet eltiltása ellen

Vágólapra másolva!
2012.10.04. 12:13
Mint arról már beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága három mérkőzésről tiltotta el a Kaposvár–Eger bajnoki mérkőzésen kiállított Bojan Vrucinát. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője a klub hivatalos honlapján elmondta, a támadó minden bizonnyal fellebbezni fog a döntés ellen.

„A játékos kérheti, hogy tartsanak tárgyalást, amelyen bizonyítékokat tárhat fel arra vonatkozóan, hogy a meghozott ítélet nem arányos azzal, amit elkövetett. Én csütörtökön találkozom Vrucinával, és természetesen beszélünk majd arról is, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel. Én úgy gondolom, így lesz" – mondta Illés János a rakoczifc.hu-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik