DVSC: Szűcs és Simac játéka is kérdéses a Siófok ellen

Vágólapra másolva!
2012.10.02. 12:23
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a címvédő DVSC-Teva a sereghajtó Siófok otthonába látogat. A sérüléssel bajlódó Szűcs István és Dajan Simac azonban könnyen lemaradhat a találkozóról – számol be róla a klub hivatalos honlapja.

Mint ismert, a Haladás elleni bajnokit kihagyta Dajan Simac, akinek combközelítő-izomfájdalma van. A horvát-német védő hétfőn tüzetesebb vizsgálatokon esett át, mindent rendben találtak nála, ám néhány napot mindenképpen pihennie kell. A játékos a dvsc.hu-nak elmondta, szeretne pályára lépni Siófokon, és reméli, addigra teljesen felépül.

Szűcs István, a Debrecen másik belső védője a Haladás elleni bajnokin szenvedett vádlisérülést, és hordágyon vitték le a pályáról. A lábát hétfőn ultrahanggal megvizsgálták, s ez alapján az orvosok izomhúzódást állapítottak meg. A vizsgálatot csütörtökön megismétlik, addig nem edzhet a hátvéd, akinek a siófoki szereplése erősen kérdéses.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik