Újpest: A kupa a legrövidebb út Európába - Daerden

Vágólapra másolva!
2012.09.25. 19:03
Nehéz mérkőzésre számít az élvonalbeli Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője, Jos Daerden az NB II-es Kazincbarcika ellen a Magyar Kupa 2. fordulójában, bár mindenképpen bízik a továbbjutásban, ugyanis nem titkolja, Európába vágyik.

„Úgy gondolom, hogy minden első osztályú csapatnak célja a Kupa elhódítása, hiszen ez a legrövidebb út Európába – ez egyben a legnagyobb motiváció is. Minden évben vannak már az első fordulókban meglepetések – a bajnokságban jól szereplő MTK már ki is esett –, azért kell koncentrálnunk a meccs elejétől a végéig, hogy ne járjunk hasonlóan. Láttam felvételt a Kazincbarcikáról, tudom, hogy vannak élvonalbeli múlttal rendelkező játékosaik, valamint arra is készültünk, hogy mondjuk a pálya minősége nem lesz tökéletes – de ezek hozzátartoznak minden kupasorozathoz, alkalmazkodnunk kell a körülményekhez az első perctől kezdve. Lehetnek majd változások a kezdőben a hétvégéhez képest, de nem vagyok a rotáció híve, ennek szellemében állítom össze a szerdai csapatot" – nyilatkozta az Újpest belga vezetőedzője, Jos Daerden a klub hivatalos oldalának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik