PMFC: cseh és macedón labdarúgót tesztelhetett Supka

Vágólapra másolva!
2012.07.08. 11:13
A 26 éves cseh belső védőt, Jiri Krejcít, és a 28 éves Goran Todorcsevet is tesztelhette a labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi MFC vezetőedzője, Supka Attila a legutóbbi két felkészülési mérkőzésen. Az osztrák Michael Stanislaw azonban nem tudott megegyezni a pécsi vezetőkkel, így a 25 éves védekező középpályás tovább állt, és a szintén élvonalbeli Egernél próbálkozik.

Elbert Gábor, a Pécsi MFC ügyvezetője a bama.hu-nak elmondta, hogy a 191 cm magas cseh belső védő elnyerte Supka Attila vezetőedző tetszését, így elképzelhető, hogy a korábban a cseh élvonalbeli Príbramban, előtte pedig a temesvári Politechnikában megforduló futballista Pécsen folytatja pályafutását. bama.hu-nak elmondta, hogy a 191 cm magas cseh belső védő elnyerte Supka Attila vezetőedző tetszését, így elképzelhető, hogy a korábban a cseh élvonalbeli Príbramban, előtte pedig a temesvári Politechnikában megforduló futballista Pécsen folytatja pályafutását.

Érdekesség, hogy a macedón védekező középpályás az FK Rabotnicski színeiben játszott BL-selejtezőn a Debrecen ellen, amelyet éppen Supka irányított – a macedón csapat jutott tovább. A 28 éves Todorcsev a legutóbbi két szezont a horvát első osztályú Inter Zapresicnél töltötte, előtte játszott Eszéken, az NK Osiijekben is.

PÉCSI MFC

Érkezők: Bodnár László (szabadon igazolható, legutóbb Salzburg – Ausztria), Eszlátyi István (BKV Előre – lejárt a kölcsönszerződése), Fodor Ferenc (Kozármisleny – lejárt a kölcsönszerződése), Miroszlav Grumics (szerb, Kaposvári Rákóczi), Gyánó Szabolcs (Kozármisleny – lejárt a kölcsönszerződése), Horváth Adrián (Bp. Honvéd), Molnár Péter (Haladás), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus – lejárt a kölcsönszerződése), Leon Panikvar (szlovén, Zalaegerszegi TE FC), Pintér Attila (Kozármisleny – lejárt a kölcsönszerződése), Sánta András (Bp. Honvéd), Szatmári Lóránd (Reggina – Olaszország, legutóbb MVM Paksi FC, kölcsönben), Wittrédi Dávid (Kozármisleny), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – lejárt a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat: Andorka Péter (Haladás), Samuel Ato (ghánai, ?), Eszlátyi István (Egri FC?), Frőhlich Roland (MTK Budapest – lejárt a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (?), Holczer Ádám (Gyirmót FC), Vladimir Markovic (boszniai, Celik Zenica – Bosznia-Hercegovina), Marko Marovics (szerb, ?), Goran Paracki (horvát, ?), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus – végleg), Pintér Attila (Soproni VSE?), Regedei Csaba (Gyirmót FC), Marko Scsepanovics (szerb, ?), Simonfalvi Gábor (Siófok, ?), Nenad Todorovics (szerb, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?)

Kiszemeltek: Gaál Miklós (Volga Nyizsnij Novgorod – Oroszország, szabadon igazolható), Goran Todorcsev (macedón, Inter Zapresic – Horvátország), Harsányi Zoltán (szlovákiai, DAC – Szlovákia, szabadon igazolható), Jiri Krejcí (cseh, FK Príbram – Csehország), Manjrekar James (kanadai), Szlobodan Lakicsevics (montenegrói, FK Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolható), Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Goran Todorcsev (macedón, Inter Zapresic – Horvátország)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik