Ziege ősszel már magyar csapat kispadján ülne

Vágólapra másolva!
2011.04.04. 07:53
null
Ziege (balra) Mönchengladbach-ban már volt pályaedző, és megbízott vezetőedző is
Újabb német klasszis dolgozna Magyarországon! Néhány hónappal ezelőtt a világbajnok Thomas Hässler nyilatkozta lapunkban, hogy örömmel vállalna munkát edzőként hazánkban s íme, itt az újabb „jelentkező", a 72-szeres válogatott Christian Ziege. A Bayern Münchent, a Milant, a Tottenhamet és a Liverpoolt is megjáró világklasszis védő 39 esztendősen, tréneri pályája elején örömmel leülne valamelyik magyar csapat kispadjára. Christian Ziegével a Zürichben élő magyar menedzser, Szerény László közreműködésével beszélgettünk.

 

– Mit szólt a hollandok magyarok elleni felejthetetlen gálameccséhez?
– Attól függ, melyik találkozóra gondol – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Christian Ziege. – Ha a budapesti összecsapásra, azt mondom, papírforma-eredmény született, a hollandok jelenleg minimum négy góllal jobbak a magyaroknál. Ebben nem volt semmi meglepő. De amikor azt olvastam, hogy Amszterdamban szoros, izgalmas meccset játszott egymással a két válogatott, valamelyest meglepődtem. De van ilyen. A világ egyik legjobb válogatottja alighanem könnyedén, félvállról vette a meccset, ezért lehetett szorosabb az eredmény. Azt is mondhatnám, a hollandok a világ legjobbjai, ha nem előznék meg őket a spanyolok. Mert Spanyolország jelenleg kiemelkedik a mezőnyből a világ futballját tekintve.

– Még az újjáformálódó német válogatott sem szorongathatja meg őket?
– Jó csapatunk van, sőt egyre jobb. Joachim Löw ügyes kézzel válogatta össze a jelenlegi keretet, van benne jó néhány művész és megannyi zongoracipelő. Azt mondom, a jövő évi Európa-bajnokságon a mieink megszorongathatják a spanyolokat is. Ettől függetlenül még mindig a Xavival, Iniestával felálló spanyol válogatottat tartom a legesélyesebbnek.

– És hova helyezi a magyar válogatottat?
– Oda, ahol éppen tart. Az európai középmezőnybe. Egykor önök tanították futballozni a világot, most megpróbálnak felzárkózni, s ahogy látom, jó úton járnak.

– Most udvariaskodik.
– Dehogy. Edzőként figyelem az eredményeket, s tudom, hogy a Debrecen bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, majd az UEFA-kupa csoportkörébe is. A válogatottjuk is dicséretesen szerepelt az elmúlt hónapokban. Nem véletlen, hogy magam is örömmel dolgoznék az önök hazájában.

– Valóban hozzánk vágyik?
– Különben nem mondanám.

– Az ön neve nemcsak Németországban, az egész világban jól cseng, gyakorlatilag dolgozhatna bárhol. Például a saját hazájában.
– Rosszul gondolja. Az, hogy mit értem el játékosként, ma már senkit sem érdekel. Nekem edzőként kellene bizonyítanom, hogy egyre jobb csapatoknál dolgozhassak, de ehhez kispadra kellene ülnöm, ami Németországban gyakorlatilag lehetetlen. Itt óriási a konkurencia, százával várnak kispadra a tökéletesen felkészített szakemberek. Én egy vagyok csupán a sok közül. Ezért mondtam, hogy például Magyarországon boldogan kezdenék új életet, akár Budapesten vagy bármelyik vidéki városban, és nem lenne más kérésem, mint hogy szabad kezet kapjak, fiatalokból álló csapatot építhessek, hogy kapjak kellő időt. Nagy kérés, úgy látja?

– Tehát hamarosan találkozhatunk önnel Budapesten?
– Egészen biztos lehet benne. Egyrészt gyönyörű a fővárosuk, másrészt dolgozik bennem a szakmai kíváncsiság. Ha rajtam múlna, az őszi idényben egy magyar csapat kispadján csupa-csupa fiatalt irányítanék...

A CHRISTIAN ZIEGÉVEL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT – AMELYBEN A FUTBALLISTA TÖBBEK KÖZT LOTHAR MATTHÄUSRÓL ÉS EGYKORI CSAPATTÁRSÁRÓL, LISZTES KRISZTIÁNRÓL IS BESZÉL – A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik