ZTE: Varga Róbert iránt Angliából érdeklődnek - Nagy Ferenc

Vágólapra másolva!
2011.01.18. 12:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE elnöke, Nagy Ferenc a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában beszélt a csapat keretében várható lehetséges változásokról.

Illés Gyula Debrecenbe igazolt, Simon Attilának pedig lejárt a kölcsönszerződése, így visszatért Kecskemétre, de rajtuk kívül is lehetnek távozói a ZTE labdarúgócsapatának.

Mint ismeretes, Milan Bogunovics és Djordje Kamber a múlt héten Oroszországban járt tesztelésen.  

„Őket meghívólevéllel, egy hétre kérték ki tőlünk, ami azt jelenti, hogy szerdán már ismét Zalaegerszegen kell edzésre jelentkezniük – nyilatkozta Nagy Ferenc, a ZTE elnök-tulajdonosa. – Szombaton mindketten pályára léptek a törökországi edzőtáborban, kedden újabb mérkőzés vár rájuk, és majd kiderül, a két orosz klubnak mennyire komolyak a szándékai."

A sportvezető a Videotontól nyáron megszerzett védőre, Varga Róbertre is kitért.

„Angliából érdeklődnek utána, ám nem célunk a csapat kiárusítása. Az biztos, hogy Ivan Delics és Danils Turkovs megszerzése ellenére vannak hiányposztjaink: a középpályássorunkat még feltétlenül szeretnénk megerősíteni" – nyilatkozta Nagy Ferenc.

Arról ma reggel már beszámoltunk, hogy újabb két próbajátékos csatlakozott Csank János vezetőedző együtteséhez.  

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik