Pápa: Takács és Tóth örül, hogy játszó csapatba került

Vágólapra másolva!
2010.07.01. 09:40
A Lombard Pápa labdarúgócsapatának két új futballistája, Takács Péter és Tóth Norbert a Veszprém megyei csapat honlapján mutatkozott be a gárda szurkolóinak. A két középpályás örül, hogy játszó, támadószellemben futballozó csapathoz került.

„A Diósgyőr kiesett, én eladó voltam, a Lombard Pápa és a volt klubom pedig megegyezett egymással. Nagyon szimpatikusak voltak a Lombard vezetői. Fontos szerepet játszott a döntésemben, hogy fiatal csapathoz kerülhetek, ahol a hírek szerint remek a csapatszellem" – összegezte pápai szerződésének körülményeit új klubja honlapján az U20-as vb-bronzérmes középpályás, Takács Péter.

„A Lombard nagyon szép, rövidpasszos focit játszott az elmúlt idényben, ami különösen fekszik nekem. Szerintem tavaly ezzel már letette a névjegyét az élvonalban a Pápa. Számomra most az a legfontosabb, hogy minél hamarabb beilleszkedjek a pápai közegbe, és felvegyem a ritmust. A tervek szerint csütörtökön már ott leszek az első edzésen" – nyilatkozta Takács, aki a legutóbbi idényben 22 alkalommal lépett pályára a Diósgyőr színeiben az NB I-ben.

„Felemás időszakot hagyok a hátam mögött. Az U20-as válogatottal elért világbajnoki bronzérem nagyon jó volt, viszont a klubcsapatomnál nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Nem akarom elfelejteni, mert ezekből a hibákból is lehet tanulni, de tényleg felemásak az érzéseim. Lelkileg mindenféleképpen megedződtem, sikerült elég sok meccsen pályára lépnem, rutinosabb lettem a játék terén. Jó tanulópénz volt. Miskolci vagyok, sajnálom a Diósgyőrt, de a klub jó pénzt kapott értem. Most már teljesen csak az új feladatra koncentrálok, várom az első edzést, az első mérkőzést a Lombard színeiben!" – tette hozzá.

A másik új szerzemény, Tóth Norbert többek között a pápai tulajdonossal, Bíró Péterrel ápolt jó kapcsolatával indokolta pápai szerződését.

„Bíró Péterrel elég jó viszonyt ápolunk, sokszor beszélgettünk, és már korábban is felvetődött, hogy Pápára igazolok. Amikor Szombathelyre szerződtem, akkor is benne volt a levegőben, de akkor máshogy alakult. A tavasszal kevesebb lehetőséget kaptam az Újpestben, ezért felmerült, hogy mi lenne, ha a Lombardban folytatnám" – fogalmazott Tóth, aki hozzátette, az is szerepet játszott döntésében, hogy korábbi csapattársa, Véber György irányítja az együttest.

„Ami nagyon pozitívum, hogy játszó csapatba érkezek, ami számomra különösen fekszik. Különösen fontos: érzem Véber Gyuri részéről a bizalmat. A tizennyolcadik szezonomat kezdem az első osztályban, mindig is akkor tudtam jó szezont produkálni, amikor éreztem a bizalmat" – mondta Tóth.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik