Győri ETO: Dudás szívprobléma miatt kórházba került, de nincs komoly baja

Vágólapra másolva!
2010.04.18. 20:06
Szívproblémája miatt kórházba került Dudás Ádám, a Győri ETO FC 21 éves labdarúgója – számolt be róla a mai nap folyamán a kisalfold.hu.

Az utánpótlás válogatott játékosnak egy orvosi rutinellenőrzésnél lettek rosszak az eredményei. Panaszai ugyan egyáltalán nem voltak, de az EKG-vizsgálat után azonnal a kardiológiára irányították a fiatal futballistát. A vizsgálatok során szóba került az a lehetőség is, hogy Dudásnak abba kell hagynia a labdarúgást.

„Nagyon megijedtem, hiszen a normálistól enyhén eltérő EKG- eredmény után a szívultrahang és egy Sopronban elvégzett MR-vizsgálat sem mutatott egyértelmű eredményt" – mondta még kórházi ágyán Dudás Ádám, akit ezek után Győrben vizsgáltak tovább.

„Szerencsére az érfestéses, katéteres vizsgálat során kiderült, semmi bajom, teljesen egészséges vagyok. Nincs gond a szívemmel, az eltérést egy apróbb hullám okozhatta a korábbi vizsgálatoknál. Az orvosok szerint ugyanúgy futballozhatok, mint eddig, s már a jövő héten újra edzhetem" – tette hozzá Dudás, aki a tavaszt a győri klub NB II-es keretében kezdte el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik