A Vasasnál erősítésnek híre-hamva sincs, a Kecskemét együtt maradt

Vágólapra másolva!
2009.07.21. 18:45
Hajrájához érkezett a labdarúgó Soproni Ligában szereplő együttesek nyári felkészülése, hiszen pénteken a Nyíregyháza–Vasas mérkőzéssel megkezdődik a 2009–2010-es bajnokság. A rajtot megelőzően csütörtökig tartó sorozatunkban áttekintjük a csapatok felkészülését, a játékoskeretek változásait. Az első részben a Diósgyőrrel, a Debrecennel, a Pápával és az MTK-val foglalkoztunk, a második fejezetben pedig a Nyíregyháza, Vasas, Kecskemét, Fehérvár négyest vettük szemügyre.
Mészöly Gézának nem lesz könnyű dolga a Vasas kispadján
Fotó: Németh Ferenc
Mészöly Gézának nem lesz könnyű dolga a Vasas kispadján
Mészöly Gézának nem lesz könnyű dolga a Vasas kispadján
Fotó: Németh Ferenc
Mészöly Gézának nem lesz könnyű dolga a Vasas kispadján

NYÍREGYHÁZA: JAPÁN, SZERB CSATÁRDUÓ ROHAMOZHAT

Egy csapatra való játékos távozott a nyáron a Nyíregyházától, és bár az érkezők oldalán nincsenek ennyien, sikerült néhány jónak ígérkező igazolást nyélbe ütnie az előző szezont a 14. helyen záró gárdának.

Magyarországi karrierje során Honma Kazuónak és Igor Bogdanovicsnak is voltak már emlékezetes mérkőzései, és ha hozzák a formájukat, jól járhat a japán és a szerb csatárral a Szpari. A diósgyőri bizonytalanságot maga mögött hagyó Honma a középpályán is bevethető, ami növeli Szentes Lázár variációs lehetőségeit.

Az Újpesttel ezüstérmet szerző szakember ugyanakkor nem számolhat az előző idény házi gólkirályával, Bogdan Apostu ugyanis Izraelbe igazolt. A felkészülési mérkőzések során az alacsonyabb osztályú ellenfeleket nagy különbséggel verte meg a piros-kék csapat, a jelentősebb játékerőt képviselő alakulatokkal szemben viszont már nem volt ilyen eredményes – bár a szlovák első osztályú kassaiak legyőzése azért említésre méltó.

Persze ezek a találkozók a taktikai elemek begyakorlására szolgálnak leginkább, és ha Szentes Lázár ezen a téren sikert ért el játékosaival, akkor az ellenfél szurkolói bizony idegeskedhetnek majd, amikor a Nyíregyháza szöglethez vagy kapu közeli szabadrúgáshoz jut csapatuk ellen.

JÖTTEK-MENTEK – NYÍREGYHÁZA

Érkezett: Andorka Péter (Haladás), Ambrusz Árpád (kölcsönből vissza), Honma Kazuo (japán, DVTK), Dénes Zsolt (Tatabánya), Drasko Vojinovics (DVTK), Kiss Zoltán (Újpest – kölcsönbe), Igor Bogdanovics (szerb, Debrecen)
Távozik: Bogdan Apostu (román, Bnei Sahnin – Izrael), Filip Lazareanu (román, ?), Davit Imedasvili (grúz, Dinamo Kijev – Ukrajna, kölcsönből vissza), Majoros Árpád (?), Illyés Dániel (?), Luis Ramos (hondurasi, Debrecen?), Odrobéna Péter (?), Tóth Norbert (Baktalórántháza – kölcsönbe), Simon Gergely (Nagyecsed – kölcsönbe), Aco Sztojkov (macedón, Aarau – Svájc?), Hegedűs Tibor (?), Ur László (Bőcs, kölcsön után végleg)
Akivel tárgyalnak: Kerényi Gábor (Diósgyőr), Nagy Róbert (Debrecen), Kerékgyártó Tamás (Kazincbarcika), Olasz Dénes (Kazincbarcika), Paul Pizzica (ausztrál, Logan United – Ausztrália), Erik Viscsak (csapat nélkül)


VASAS: SE ÚJ TULAJDONOS, SE ÚJ JÁTÉKOSOK

A pesszimistább Vasas-szurkolók szerint örülhetnek majd, ha kedvenceik bennmaradnak az első osztályban, és való igaz, az angyalföldiekre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy erősödtek a nyáron.

Márpedig az előző szezon remek őszi féléve után a tavaszi évad már megmutatta, hogy néhány kulcsember kiesése milyen súlyosan érinti őket. A két bajnokság között pedig további játékosok távoztak: a két kapus mellett Marius Unierzyski, Sowunmi Thomas és Orosz Péter is továbbállt.

Az erősítés azonban elmaradt, és új tulajdonos hiányában nem is nagyon reménykedhetnek a Vasas-hívők, hogy jelentősen megizmosodik a csapatuk. Pénz hiányában Mészöly Gézának a meglévő anyagból – sok fiatallal – kell olyan együttest gyúrnia, amely megállja a helyét a Soproni Ligában.

A Vasas a hazai alakulatok mellett román és osztrák ellenfelekkel is összemérte az erejét, több-kevesebb sikerrel. A lényeg persze, hogy miként teljesítenek majd a tétmeccseken.

JÖTTEK-MENTEK – VASAS

Érkezett: Kovács Gábor (PMFC – kölcsönből vissza)
Távozik: Somorjai Tamás (TSV Hartberg – Ausztria), Bali Péter (Pápa – kölcsön után végleg), Borszéki Csaba (?), Ognjen Paripovics (szerb, ?), Sowunmi Thomas (?), Marius Unierzyski (lengyel, ?), Németh Gábor (Honvéd), Orosz Péter (?), Kiss Márton (?), Papucsek Barna (?), Merczel Zsolt (?), Beliczky Gergő (FC Zwolle – Hollandia?)
Akivel tárgyalnak: Genito (mozambiki, Bp. Honvéd?), Juhász László (Bp. Honvéd)


KECSKEMÉT: EGYÜTT MARADT A CSAPAT

A legutóbbi idény kellemes meglepetése volt a Kecskeméti TE-Ereco, amely újoncként az 5. helyen végzett. A legnagyobb erősítés a lila-fehérek számára, hogy együtt maradt a keretük, ráadásul az Újpesttel hírbe hozott Tomiszlav Szivics sem távozott, így tovább folytathatja az eredményesnek látszó munkát a szemre is tetszetős játékot produkáló csapata élén.

A rutinos Koller Ákos mellett délszláv, román és kameruni játékosok érkeztek a hírös városba, ahol a szurkolók joggal reménykedhetnek egy újabb sikeres idényben. A kecskemétiek külföldi gárdák ellen vívtak edzőmérkőzéseket, és többek között a román első osztályú Gaz Metan Mediast is megverték.

A klub honlapjának Tomiszlav Szivics elmondta, hogy három szerb csapatot is sikerült legyőzniük a felkészülés során, ami pszichológiai szempontból is fontos volt. A védekezést illetően még vannak kérdőjelek, de a bajnoki rajtra már összeáll a szerb tréner fejében az ideális tizenegy.

JÖTTEK-MENTEK – KECSKEMÉT

Érkezett: Koszó Balázs (Bőcs, kölcsönből vissza), Uros Veselic (szlovén, Rudar Velenje – Szlovénia), Koller Ákos (FC Fehérvár), Szabó Tamás (Baja, kölcsönből vissza), Ivan Lovric (horvát, Baja – kölcsönből vissza), Bertus Lajos (saját nevelésű), Golovics István (saját nevelésű), Nagy Viktor (saját nevelésű), Sergiu Olteanu (román, Liberty Oradea – Románia), Catalin Chis (román, Liberty Oradea – Románia), Florin Dochita (román, Liberty Oradea – Románia)
Távozik: Ivan Lovric (horvát, ?), Kormos László (Szolnok), Menyhárt Attila (Vecsés), Tóth Zoltán (Vasas?), Szilágyi Krisztián (?), Kurucsai Milán (Vecsés)
Akivel tárgyalnak:


VIDEOTON: MATTHÄUS HELYETT MEZEY GYÖRGY BIZONYÍTHAT

A magyar futballnyár legnagyobb felhajtással kísért eseménye Lothar Matthäus fehérvári kinevezése volt, a német tréner azonban mégsem lett a magyar együttes mestere. Az 1990-es aranylabdás helyett Mezey György irányítja az edzéseket a nagy terveket szövögető csapatnál, amelyből a fentebb már említett Koller mellett többek között Mohl Dávid és Lattenstein Norbert is távozott, Simek Péter pedig a kölcsönszerződése lejárta után véglet az Újpesté lett.

Az érkezők között Demjén Gábor, Lipták Zoltán és Présinger Ádám nevével is találkozhatunk, de egy szlovák kapus is szerződést kapott.

A fehérvári vezetők nem arra mentek az edzőpartnerek kiválasztásánál, hogy azok ellen majd gólparádét rendezhessenek a fiúk, hanem kifejezetten erős gárdákkal kötöttek le mérkőzéseket.

Az orosz Szaturntól, a cseh Bohemianstól és az eperjesiektől vereséget szenvedtek Dvéri Zsolték, a bolgár CSZKA Szófiánál és a horvát NK Osijeknél viszont erősebbnek bizonyultak.

A klubbal kapcsolatos legfirssebb hír, hogy mától már nem FC Fehérvárnak, hanem ismét Videoton FC-nek hívják a Fejér megyei gárdát.

JÖTTEK-MENTEK – FEHÉRVÁR

Érkezett: Tomás Tujvel (szlovák, FC Nitra – Szlovákia), Varga Róbert (Győr), Vaszicsku Gergő, Palkó Dávid (Felcsút), Demjén Gábor (Debrecen), Kocsis Dávid (Vác), Damir Milanovic (horvát, HNK Sibenik – Horvátország), Lipták Zoltán (Újpest), Présinger Ádám (MTK), Lázár Pál (Liberty Oradea – Románia, kölcsönből vissza), Csobánki Ádám (REAC), Lattenstein Norbert (Felcsút – kölcsönből vissza)
Távozik: Koller Ákos (Kecskemét), Mohl Dávid (Debrecen), Simek Péter (Újpest – kölcsön után végleg), Csobánki Ádám (?), Lattenstein Norbert (Haladás), Romero (brazil, ?), Ivan Buljubasic (horvát, ?), Olekszandr Tkacsuk (ukrán, ?), Darko Karadzsics (montenegrói, ?)
Akivel tárgyalnak:


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

NYÍREGYHÁZA
Fehérgyarmat–Nyíregyháza Spartacus 1–10
Gólszerzők: Mocsár ill. Andorka (5), Nagy R. (2), Fekete, Nánási, Éles
Kosice II (szlovák)–Nyíregyháza Spartacus 4–2
Gólszerzők: Gal-Anderzly, Karas, Bilicsics, Hajnik, ill. Sztojkov, Goia
DVSC-TEVA–Nyíregyháza Spartacus 3–1
Gólszerzők: Huszák (11-esből), Goia (öngól), Bódi ill. Lakatos
Nyíregyháza Spartacus–Tállya 9–3
Gólszerzők: Éles (3), Fekete Á. (2), Szilágyi N., Nánási, Oláh D., Batizi-Pócsi ill. Lippai G. (11-esből), Bodnár, Szingli
MFK Kosice (szlovák)–Nyíregyháza Spartacus 0–1
Gólszerző: Bogdanovics
Nyíregyháza Spartacus–Gaz Metan Medias (román) 0–2
Gólszerzők: Carel, Silvasan
Cigánd–Nyíregyháza Spartacus 1–1
Gólszerzők: Imre ill. Bodnár L.
Baktalórántháza VSE–Nyíregyháza Spartacus 0–2
Gólszerzők: Szilágyi N., Batizi-Pócsi
Nyíregyháza Spartacus II–Nagyecsed 1–2
Gólszerzők: Makai (11-esből) ill. Simon, Bulyáki
MFK Vranov (szlovák)–Nyíregyháza Spartacus 0–2
Gólszerzők: Bogdanovics (2)

VASAS
Vasas–Politechnica Iasi (román) 1–3
G.: Lázok, ill. Butá, Bratu, Bujor
Vasas–FC Unirea (román) 1–1
G.: Villám, ill. Verdes
Paks–Vasas 1–0
(Király-kupa, döntő, kétszer 30 perces meccs)
G.: Lisztes
Haladás–Vasas 2–2 (11-esekkel: 3–4)
(Király-kupa, Szombathely, kétszer 30 perces meccs)
G.: Irhás, Ugrai, ill. Bozics, Bakos
Admira Trenkwalder (osztrák)–Vasas 2–1
G.: Friesenbichler, Topcsapics, ill. Tóth Má.

FC FEHÉRVÁR (MÁTÓL VIDEOTON FC)
FK Szaturn (orosz)–FC Fehérvár 2–0
G.: Kuzmicsov, Szapeta
NK Osijek (horvát)–FC Fehérvár 0–2
G.: Horváth G., Pavlicic
FC Fehérvár– FC Fehérvár II 2–1
G.: Elek Á., Alves, ill. Baracskai
Bohemians Praha (cseh)–FC Fehérvár 2–1
G.: Ludek, Róth, ill. Farkas B.
Pasching (osztrák)–FC Fehérvár 3–3
G.: Vujovics (2), Dvéri
FC Fehérvár–CSZKA Szófia (bolgár) 2–0
G.: André Alves, Vujovics
FC Fehérvár–Tatran Presov (szlovák) 0–1
G.: Prekop (82.)

KECSKEMÉT
KTE–FC Nitra 2–4
Gólszerzők: Veszelics (2), ill. Pelicsics (öngól), Liluashvili, Glenda, Sloboda
KTE–Gaz Metan Medias (román) 3–1
Gólszerzők: Montvai, Yannick, Csordás, ill. Bud
KTE–FK Indija (szerb) 4–2
Gólszerzők: Montvai (2), Csordás, Veszelics ill. Filipovics, Jankov
Radnicski Sombor (szerb)–KTE 1–4
A magyar csapat gólszerzői: Litsingi (2), Bagi, Hegedűs
Szpartak Zalibor Voda (szerb)–KTE 1–2
A magyar csapat gólszerzői: Perak, Birtalan


A NÉGY CSAPAT PROGRAMJA A LIGAKUPA 1. FORDULÓJÁBAN

MTK–Nyíregyháza szerda, 17.00
Kecskemét–Ferencváros 17.30
Diósgyőr–Vasas 18.00
Zalaegerszeg–Fehérvár 19.00


SOPRONI LIGA

1. FORDULÓ
Július 24., péntek, 19 óra Nyíregyháza–Vasas Duna Tv
Július 25., szombat, 17.30 óra Budapest Honvéd–Kaposvár Sport Tv
Július 25., szombat, 20 óra Diósgyőr–Debrecen Sport Tv
Július 25., szombat, 20 óra Zalaegerszeg–Paks
Július 25., szombat, 20 óra Pápa–MTK
Július 25., szombat, 20 óra Kecskemét–Fehérvár
Július 26., vasárnap, 17.30 óra Győri ETO–Újpest Sport Tv
Augusztus 26., szerda Haladás–Ferencváros
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik