Nagy lökést adhat a liláknak a folytatásra a Loki elleni siker

Vágólapra másolva!
2009.03.21. 11:23
Újpesti győzelmet hozott a Soproni Liga 20. fordulójának péntek esti nyitó meccse a Debrecen ellen, amit sokan csak előrehozott bajnoki döntőnek tituláltak. Ezzel három ponttal vezetnek a fővárosiak az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Loki előtt. A találkozó után az edzők és a két csapat játékosai értékelték a rangadót – érthető módon eltérő hangulatban.
Az újpesti szurkolók kitűnő légkört teremtettek a lelátón
Fotó: Németh Péter
Az újpesti szurkolók kitűnő légkört teremtettek a lelátón
Az újpesti szurkolók kitűnő légkört teremtettek a lelátón
Fotó: Németh Péter
Az újpesti szurkolók kitűnő légkört teremtettek a lelátón

KÉPGALÉRIA!

KATT A KÉPRE!
KATT A KÉPRE!
Szentes Lázár, a győztes csapat mestere játékosai fegyelmezettségét emelte ki: „Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés, s véletlenül sem nevezném simának a sikerünket, mindent megtettünk azért, hogy legyőzzük a DVSC-t. A második gól – a pálya mellett így gondoltam – eldöntötte a mérkőzést, nem tapasztaltam és éreztem a Lokiban annyi erőt, hogy ebből a helyzetből talpra álljon. A második gólunk után alapvetően én is már csak a védekezésünkre fókuszáltam. Arra, hogy biztosan álljunk a lábunkon hátul, s ha lehetőségünk adódik, a biztonsági játékból vezessünk gyors ellentámadásokat.”

„Nem minden futballistám bírta el a téttel járó feszültséget, a felfokozott hangulat némelyiküket megzavarta, stresszesebben futballoztak, ami a labdaeladások nagy számában érhető tetten leginkább. Márpedig ha az ember sokszor hibázik, érzi a rontások súlyát, és pszichésen hamarabb elfárad” – nyilatkozta a mérkőzés után a Nemzeti Sportnak Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere.

„Az első perctől magunkhoz akartuk ragadni a kezdeményezést, ezért letámadtuk a Debrecent. Minden idegszálunkkal győzelemre törekedtünk azután, hogy hét közben kiestünk a kupából. Kötelező volt kiköszörülni a csorbát. Agresszív kezdésünknek köszönhettük első gólunkat is. Tény, hogy a találatom előtt vállal megbillentettem a védőt, de örök igazság, az a gól, amit a bíró megítél. Utána sikerült jól letennem, majd ellőnöm a labdát. Sajnos a vezetésünk birtokában sokszor visszahúzódunk, ami rejt magában veszélyt, de szerencsére most megúsztuk a mérkőzést kapott gól nélkül. Nehéz meccs volt, a Debrecen is sokat támadott, de megérdemelten nyertünk, mert jobban akartuk a győzelmet. Köszönetet kell mondanunk szurkolóinknak, akik végig fantasztikusan és fanatikusan biztattak bennünket” – mondta érthető módon felszabadultan Kabát Péter, a mérkőzés egyik főszereplője.

„Nehéz értékelni ilyen mérkőzés után. Nagyon sokat számított, hogy az Újpest korán vezetést szerzett, mert ezzel lélektani előnybe került, és közönségének támogatása is rengeteget jelentett neki. A hazai csapat mindent megtett a győzelemért, amelyet, sajnos, el is ért azzal, hogy jól sáfárkodott a lehetőségeivel. Nekünk is akadtak helyzeteink, de nem tudtuk kihasználni őket. Úgy láttam, az első gól előtt Kabát Péter lökött, de a hátralévő időben ettől még mi is eredményesek lehettünk volna. Sajnos elkerülhető gólokat kaptunk, és vereséggel utazunk haza, de a párharcnak még nincsen vége, a bajnoki címről természetesen nem mondunk le. A kudarc után mindenkinek el kell gondolkodnia, miben hibázott, ha ugyanis tényleg meg akarjuk szerezni az aranyérmet, még egy ilyen botlást nem engedhetünk meg magunknak” – így kommentálta a találkozót Rudolf Gergely, a Debrecen válogatott csatára, akinek játékán a vereség ellenére is látszódott, hogy nem véletlenül tagja Erwin Koeman Albánia ellen készülő keretének.

A javításra még minden esélye meg is van a Debrecennek, hiszen a tavaszi idény csak nemrég kezdődött el, a hátrány pedig egyáltalán nem ledolgozhatatlan, ráadásul van egy elmaradt mérkőzésük is a Zalaegerszeg ellen.



A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Újpest FC 19 12 6 1 36–18 +18 42
2. DVSC-TEVA 18 12 3 3 38–16 +22 39
3. Vasas 18 10 1 7 30–28 +2 31
4. ZTE FC 17 8 4 5 29–24 +5 28
5. MTK Budapest 18 8 4 6 27–23 +4 28
6. Szombathelyi Haladás 17 8 3 6 24–15 +9 27
7. Kecskeméti TE-ERECO 18 7 4 7 27–24 +3 25
8. FC Fehérvár 18 7 3 8 20–23 –3 24
9. Nyíregyháza Spartacus 18 6 6 6 21–23 –2 24
10. Diósgyőri VTK 18 6 5 7 19–29 –10 23
11. Győri ETO FC 17 6 4 7 25–19 +6 22
12. Gabona Trans-Kaposvár 18 6 4 8 28–25 +3 22
13. Budapest Honvéd 18 5 6 7 24–29 –5 21
14. Paksi FC 18 5 6 7 24–34 –10 21
15. BFC Siófok 18 3 2 13 11–31 –20 11
16. REAC 18 2 3 13 21–43 –22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik