Könnyedén győzött a Kaposvár az utolsó helyen álló REAC ellen

Vágólapra másolva!
2008.11.01. 20:12
Az utolsó helyen álló REAC folytatta vesszőfutását Kaposváron. A félidőben már 2–0-ra vezetett a Rákóczi, két Nemanja Obrics-szöglet jóvoltából. A 15. percben Bojan Bozsovics, míg a félidő vége előtt Zahorecz Krisztián fejelt Esterházy Mátyás kapujába. A második játékrész legelején már eldőlni látszott a találkozó, Nemanja Nikolics ugyanis egyedül tört kapura, és 7 méterről be is talált. Torma Gábor a 62. percben szabadrúgásból a léc alá bombázott, ám ez csak szépségtapasznak bizonyult. A 4–1-es végeredményt Bogdán Gábor állította be, csapata harmadik fejesgólját szerezve.
Bozsovics (balra) kezdte a gólgyártást a REAC ellen
Fotó: NS-archív
Bozsovics (balra) kezdte a gólgyártást a REAC ellen
Bozsovics (balra) kezdte a gólgyártást a REAC ellen
Fotó: NS-archív
Bozsovics (balra) kezdte a gólgyártást a REAC ellen

A forduló előtt a középmezőny alján álló Kaposvár fogadta az utolsó helyezett REAC-ot

Prukner László a Rákóczi honlapja szerint a mérkőzés előtt óva intette játékosait attól, hogy lebecsüljék a sereghajtót, már csak azért is, mert a REAC-ban több kiváló, korábbi válogatott futballista is szerepel.

A kaposváriak hallgattak mesterükre, hiszen óvatosan kezdtek, de lényegesen többet támadtak, mint a vendégeik.

A támadásoknak már az első negyedóra végén meglett az eredménye, miután Obrics szöglete átszállt a védők felett, melyet Grúz Tamás visszafejelt, az érkező Bozsovicsnak, aki senkitől nem zavartatva fejelt a kapuba.

A gól után is a hazaiak játszottak veszélyesebben, főleg Obrics és Bozsovics veszélyeztetett gyakran, míg a mások oldalon kizárólag Kőhalmi András távoli lövései keltettek némi zavart.

Unalmas percek után ismét Obrics szöglete után volt eredményes a Rákóczi. A sarokrúgást Zahorecz Krisztián a védőket megelőzve csúsztatta 5 méterről a kapuba.

A második félidő góllal indult: ezúttal nem szögletet követően, de ismét a REAC-védők asszisztálása mellett talált a hálóba a Kaposvár. Grúz a saját térféléről indította Nemanja Nikolicsot, aki egyedül törhetett kapura, majd 7 méterről, Esterházy Mátyást "bebőrözve" a hálóba lőtt.

Kissé "kijött a szorításból" a REAC, ezért Prukner László leteremtette játékosait. Az idényben többször is előfordult, hogy a Rákóczi, előnye tudatában beállt védekezni ,és így felhozta az ellenfelét.

Nos, nem volt alaptalan a kaposvári edző félelme, ugyanis Torma Gábor szépített is a 62 percben, miután egy szabadrúgást, hatalmas erővel lőtt Kovács Zoltán kapujába.

A második félidőben hiába támadott többet a REAC, a Kaposvár megőrizte, sőt növelte előnyét.

SOPRONI LIGA


Nézőszám: 2000
Játékvezető: Arany T.
Asszisztensek: Farkas B., Iványi I.
Tudósító: Böröczy Zoltán
A KEZDŐCSAPATOK
KAPOSVÁR REAC
29 Kovács Z. 1 Esterházy
26 Grúz 2 Dinka
17 Petrók 25 Pomper
28 Zahorecz 8 Kapcsos
25 Bogdán G. 7 Cseri
6 Kovácsevics 5 Sallai B.
4 Gujic 6 Kőhalmi
5 Obrics 20 Erős
18 Pest K. 21 Lisztes
10 Nikolics 15 Dancs
11 Bozsovics 11 Nyerges
Vezetőedző: Prukner László Vezetőedző: Aczél Zoltán

Gólszerző: Bozsovics (15.) Zahorecz (43.), Nikolics (46.)Bogdán G. (87.) ill. Torma (62.)
Csere: Bozsovics h. Jovánczai (80.) Obrics h. Graszl K. (85.), Nikolics h. Reszli (87.) ill. Pomper h. Torma, Kőhalmi h. Jeremiás (mindkettő a szünetben), Cseri h Rása (72.)
Sárga lap: Gujic (75.) ill. Rása (73.), Dancs, Lisztes (mindkettő a 78.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik