A korábbiaktól eltérően egy meccsen dől el a magyar Szuperkupa sorsa

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2008.07.03. 18:41
Ami a legközelebbi jövőt illeti: az MTK kérésére – és a másik érdekelt klub, a DVSC egyetértésével – nem két, hanem csak egy meccsen dől egy a bajnok, illetve az MK-győztes párharcában az idei Szuper Kupa sorsa. A találkozót július 20-án játsszák Debrecenben – adta hírül a szövetség honlapja, az mlsz.hu
Rodebücher (kékben) és Oláh a nyitómeccsen is találkozhatnak
Fotó: Ns-archív
Rodebücher (kékben) és Oláh a nyitómeccsen is találkozhatnak
Rodebücher (kékben) és Oláh a nyitómeccsen is találkozhatnak
Fotó: Ns-archív
Rodebücher (kékben) és Oláh a nyitómeccsen is találkozhatnak

A másodszor kiírására kerülő Ligakupa annyiban mindenképpen különbözni fog a premiertől, hogy nem két külön őszi és tavaszi, hanem egy közös őszi-tavaszi kiírás készül. Ennek végső formája akkor alakul majd ki, amikor a 16 NB I-es mellett indulásra felkért 8 NB II-es csapat írásban megerősíti részvételi szándékát. Erre az érintetteknek a jövő hét közepéig van lehetőségük, a tervezett 4 hatos csoport sorsolására a július 25-én esedékes Soproni Liga-rajtot megelőző sajtótájékoztató keretében kerül majd sor.

Mint ismert: jelenleg 30 együttes részvétele biztos az NB II-ben. Az elnökség elvi döntése: az alsóbb osztályból, a helyezéseik alapján korábban a feljutásra esélyesek közül kell kikerülnie a két hiányzónak. Még akad egy eldöntésre váró konkrét eset, s utána derül ki – hamarosan, néhány napon belül -, hogy a Győr második csapata mellett a Balatonlelle vagy a Baja léphet-e egyet előre.

A szövetség gazdasági tevékenységét irányítók mostantól havi rendszerességgel tájékoztatják az elnökség tagjait az aktuális pénzügyi helyzetről. Most arról számoltak be, hogy az eredetileg tervezetthez képest a büdzsé lényegesen kedvezőbben alakult, köszönhetően a plusz bevételeknek, s nem utolsó sorban a takarékos gazdálkodásnak.

A jogi bizottság előterjesztése alapján foglalkozott a testület az MLSZ különféle szabályaival kapcsolatban tett ügyészségi észrevételekkel is. Ezek három nagyobb csoportba sorolhatók, s a szakértők véleménye alapján két témakörben minden további nélkül meg lehet változtatni a paragrafusokat az ügyészség megállapításainak megfelelően, míg a harmadikban (a külföldre szerződött játékosok után az utánpótlás-alapba befizetendő összeg jogszerűségét illetően) a jogászok vitatják a kifogás megalapozottságát.

Eredetileg szerepelt volna a napirendben Várhidi Péter előterjesztése is a rábízott leendő olimpiai válogatott felkészüléséről, de ennek megtárgyalását a legközelebbi ülésére halasztotta az elnökség.

Ami az élvonalbeli bajnokság sorsolását illeti, elkészítették az első forduló részletes menetrendjét, és e szerint a bajnok MTK kaposvári vendégjátékával kezdődik az új idény.

AZ ŐSZI MENETREND

1. forduló
július 25., péntek
Gabona Trans-Kaposvár–MTK Budapest 20.00
július 26., szombat
Budapest Honvéd–Vasas 20.00
REAC–DVTK 20.00
Kecskeméti TE–Paksi FC 20.00
DVSC-TEVA–ZTE FC 20.00
Szombathelyi Haladás–Győri ETO FC 20.00
BFC Siófok–FC Fehérvár 20.00
Újpest FC–Nyíregyházi Spartacus FC 20.00
2. forduló
augusztus 2., szombat
Nyíregyházi Spartacus FC–BFC Siófok 20.00
FC Fehérvár–Szombathelyi Haladás 20.00
ZTE FC–Kecskeméti TE 20.00
Paksi FC–REAC 20.00
DVTK–Gabona Trans-Kaposvár 20.00
MTK Budapest–Budapest Honvéd 20.00
Vasas–Újpest FC 20.00
augusztus 3., vasárnap
Győri ETO FC–DVSC-TEVA 20.00
3. forduló
augusztus 9., szombat
Budapest Honvéd–DVTK 20.00
Gabona Trans-Kaposvár–Paksi FC 20.00
REAC–ZTE FC 20.00
Kecskeméti TE–Győri ETO FC 20.00
DVSC-TEVA–FC Fehérvár 20.00
Szombathelyi Haladás–Nyíregyháza Spartacus FC 20.00
BFC Siófok–Újpest FC 20.00
Vasas–MTK Budapest 20.00
4. forduló
augusztus 16., szombat
BFC Siófok–Vasas 20.00
Újpest FC–Szombathelyi Haladás 20.00
FC Fehérvár–Kecskeméti TE 20.00
ZTE FC–Gabona Trans-Kaposvár 20.00
Paksi FC–Budapest Honvéd 20.00
DVTK–MTK Budapest 20.00
augusztus 17., vasárnap
Győri ETO FC–REAC 20.00
Nyíregyháza Spartacus FC–DVSC-TEVA 20.00
5. forduló
augusztus 23., szombat
Budapest Honvéd–ZTE FC 20.00
Gabona Trans-Kaposvár–Győri ETO FC 20.00
REAC–FC Fehérvár 20.00
Kecskeméti TE–Nyíregyháza Spartacus FC 20.00
DVSC-TEVA–Újpest FC 20.00
Szombathelyi Haladás–BFC Siófok 20.00
MTK Budapest–Paksi FC 20.00
Vasas–DVTK 20.00
6. forduló
augusztus 30., szombat
Szombathelyi Haladás–Vasas 20.00
Újpest FC–Kecskeméti TE 20.00
Nyíregyháza Spartacus FC–REAC 20.00
FC Fehérvár–Gabona Trans-Kaposvár 20.00
ZTE FC–MTK Budapest 20.00
Paksi FC–DVTK 20.00
augusztus 31., vasárnap
Győri ETO FC–Budapest Honvéd 20.00
BFC Siófok–DVSC-TEVA 20.00
7. forduló
szeptember 13., szombat
Budapest Honvéd–FC Fehérvár 20.00
Gabona Trans-Kaposvár–Nyíregyháza Spartacus FC 20.00
REAC–Újpest FC 20.00
Kecskeméti TE–BFC Siófok 20.00
DVSC-TEVA–Szombathelyi Haladás 20.00
DVTK–ZTE FC 20.00
MTK Budapest–Győri ETO FC 20.00
Vasas–Paksi FC 20.00
8. forduló
szeptember 20., szombat
DVSC-TEVA–Vasas 20.00
Szombathelyi Haladás–Kecskeméti TE 20.00
BFC Siófok–REAC 20.00
Újpest FC–Gabona Trans-Kaposvár 20.00
Nyíregyháza Spartacus FC–Budapest Honvéd 20.00
FC Fehérvár–MTK Budapest 20.00
Győri ETO FC–DVTK 20.00
ZTE FC–Paksi FC 20.00
9. forduló
szeptember 27., szombat
Budapest Honvéd–Újpest FC 20.00
Gabona Trans-Kaposvár–BFC Siófok 20.00
REAC–Szombathelyi Haladás 20.00
Kecskeméti TE–DVSC-TEVA 20.00
Paksi FC–Győri ETO FC 20.00
DVTK–FC Fehérvár 20.00
MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC 20.00
Vasas–ZTE FC 20.00
10. forduló
október 4., szombat
Kecskeméti TE–Vasas
DVSC-TEVA–REAC
Szombathelyi Haladás–Gabona Trans-Kaposvár
BFC Siófok–Budapest Honvéd
Újpest FC–MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC–DVTK
FC Fehérvár–Paksi FC
Győri ETO FC–ZTE FC
11. forduló
október 18., szombat
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás
Gabona Trans-Kaposvár–DVSC-TEVA
REAC–Kecskeméti TE
ZTE FC–FC Fehérvár
Paksi FC–Nyíregyháza Spartacus FC
DVTK–Újpest FC
MTK Budapest–BFC Siófok
Vasas–Győri ETO FC
12. forduló
október 25., szombat
REAC–Vasas
Kecskeméti TE–Gabona Trans-Kaposvár
DVSC-TEVA–Budapest Honvéd
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest
BFC Siófok–DVTK
Újpest FC–Paksi FC
Nyíregyháza Spartacus FC–ZTE FC
FC Fehérvár–Győri ETO FC
13. forduló
november 1., szombat
Budapest Honvéd–Kecskeméti TE
Gabona Trans-Kaposvár–REAC
Győri ETO FC–Nyíregyháza Spartacus FC
ZTE FC–Újpest FC
Paksi FC–BFC Siófok
DVTK–Szombathelyi Haladás
MTK Budapest–DVSC-TEVA
Vasas–FC Fehérvár
14. forduló
november 8., szombat
Gabona Trans-Kaposvár–Vasas
REAC–Budapest Honvéd
Kecskeméti TE–MTK Budapest
DVSC-TEVA–DVTK
Szombathelyi Haladás–Paksi FC
BFC Siófok–ZTE FC
Újpest FC–Győri ETO FC
Nyíregyháza Spartacus FC–FC Fehérvár
15. forduló
november 15., szombat
Budapest Honvéd–Gabona Trans-Kaposvár
FC Fehérvár–Újpest FC
Győri ETO FC–BFC Siófok
ZTE FC–Szombathelyi Haladás
Paksi FC–DVSC-TEVA
DVTK–Kecskeméti TE
MTK Budapest–REAC
Vasas–Nyíregyháza Spartacus FC
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik