Újpest–DVTK: nincs győztese a gyorsan lőtt gólok meccsének

Vágólapra másolva!
2008.05.25. 20:03
Kétszer három perc alatt történt minden lényeges Újpesten: az első félidőben a DVTK két gyors góllal elhúzott, a másodikban a lilák két gyors góllal egyenlítettek. A pontosztozkodással Szentes Lázár csapatának nem sikerült bebiztosítania a bronzérmet.
Sándor György gólja a kritikus megjegyzések kereszttűzében
Fotó: Németh Ferenc
Sándor György gólja a kritikus megjegyzések kereszttűzében
Sándor György gólja a kritikus megjegyzések kereszttűzében
Fotó: Németh Ferenc
Sándor György gólja a kritikus megjegyzések kereszttűzében

Az első félidő első felében nagy mezőnyfölényben játszott ugyan az Újpest, ám hiába, mert a diósgyőri kaput őrző Kötelest nem igazán sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia a hazai támadóknak.

Bő 25 perc után aztán jött a villámcsapás a derült égből: két perc alatt két gólt lőtt a vendég borsodi gárda. Ez már sok volt az egész szezonban igen sokat tűrő újpesti tábornak: a Corps csoport tagjai egy transzparensen közölték, hogy ők bizony nagy ívben tesznek a csapatra, és a meccs idejében a stadion mögötti edzőpályán fociznak.

Jó néhány szurkoló a két gól után a pályának hátat fordítva inkább a műfüvön történő bulimeccset figyelte a magyar bajnoki helyett, így lemaradt a nem túl mozgalmas, de enyhe újpesti fölényt hozó utolsó negyedórájáról az első játékrésznek.

A második félidőt aztán már a szezon előtti célkitűzésekhez méltón kezdte a lila-fehér alakulat, hiszen valósággal nekiugrott a DVTK-nak. Ennek meg is lett az eredménye, Sándor György vezérletével három perc alatt sikerült is az egyenlítés.

Az utolsó félórában valósággal felborult a pálya, miután a hazaiak valósággal átköltöztek a diósgyőri térfélre, de ez sem hozott eredményt. Hacsak Sándor György les miatt meg nem adott gólját nem tekintjük annak, de les miatt érvénytelenített találatot a DVTK is fel tud mutatni Kazuo Honma révén.

A mérkőzés összességében megérdemelt döntetlennel zárult, mert míg az Újpest rengeteg helyzetéből mindössze kétszer volt eredményes, addig a DVTK kevés lehetőségéből szintén két alkalommal talált kaput.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Szusza-stadion
Nézőszám: 2000
Játékvezető: Vad II I.
Asszisztensek: Vámos, Butkai Zs.

A KEZDŐCSAPATOK
A KEZDŐCSAPATOK
ÚJPEST DVTK
1 Balajcza 26 Köteles
2 Dudics 69 Mogyorósi
25 Vermes 5 Sebők V.
24 Böjte 33 Hegedűs Gy.
16 Regedei 3 Elek
6 Hullám 23 Pelecaci
4 Sándor Gy. 6 Pintér Z.
5 Bozsics 2 Kállai
8 Hajdú 14 Kamber
20 Foxi 28 Virág A.
10 Kovács Z. 99 Honma
Vezetőedző: Vezetőedző:
Szentes Lázár Vágó Attila

Gólszerző(k): Foxi (53.), Sándor Gy. (56.), ill. Honma (27.), Virágh (29.)
Csere: Bozsics helyett Habi (28.), Kovács Z. helyett Takács M. (46.), Hullám helyett Györök (72.), ill. Pintér Z. helyett Lakatos B. (57.), Pelecaci helyett Nagy T. (65.), Virág helyett Lipusz (74.)
Sárga lap: Virágh (29.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik