Bravúros győzelmet aratott az Újpest a Livorno együttese ellen

Vágólapra másolva!
2008.01.29. 17:44
Az Újpest barátságos mérkőzésen verte az olasz élvonalbeli Livorno együttesét 3-2-re. A találkozón az olasz csapat szerzett vezetést, ám a fővárosiak még az első félidőben megfordították az eredményt. A második játékrészben egyenlítettek a hazaiak, de a 85. percben az Újpest a saját javára fordította az állást.
Tisza Tibor ismét csapatának egyik húzóembere volt
Archív
Tisza Tibor ismét csapatának egyik húzóembere volt
Tisza Tibor ismét csapatának egyik húzóembere volt
Archív
Tisza Tibor ismét csapatának egyik húzóembere volt

A találkozóra az Olasz Olimpia Bizottság edzőközpontjában került sor, ahol a Livorno első-, illetve második csapata tartja edzéseit.

Az olasz gárda profi keretének második felével vette fel az Újpest a küzdelmet, az első csapat ugyanis a hétvégén még a Juventussal játszott a bajnokságban, és kapott ki 3-1-re.

A találkozó tapogatózással kezdődött, de az olaszok már az első kapuralövésükből vezetést szereztek a 18. percben: Alvarez lőtt 12 méterről Balajcza kapujának jobb alsó sarkába.

Mindössze öt percet kellett várni a válaszra, Tisza Tibor távoli szabadrúgása talált utat a hálóba.

A gól után lendületben maradt az Újpest, és közvetlenül az első félidő lefújása előtt újra betalált: Denis Dourandi csapott le egy lepattanó labdára, így a szünetre vendég vezetéssel vonulhattak a felek.

A második félidőben beleerősítettek a livornóiak, és a 48. percben másodszor is betaláltak; ekkor Diamanti csavart 18 méterről, szabadrúgásból a kapuba.

Ezután mindkét csapat megnyerhette volna az összecsapást, de a hajrá a budapestieknek sikerült jobban, Moldovan Tibor pontos lövésére pedig már nem tudtak válaszolni a vendéglátók.

Értékes győzelmet aratott tehát az Újpest nagynevű, ám tartalékos összeállításban pályára lépő ellenfele ellen, és bizakodva várhatja a február végi bajnoki rajtot.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS


Livorno–Újpest FC 2-3 (1-2)
Tirrenia, IOC központ
Vezette: Brongo (olasz)
Livorno: De Lucia – Conti, Pavan, Piscopo, Kristic – Alvarez, Pulzetti, Rosso, E. Filippini – Rossini, Diamanti
Játszott még: Di Matteo (kapus), Tristan, Bogdani, Piombino, Simoncini, Sanni
Újpest FC: Balajcza (Dombai, 63.) – Dudics, Vermes, Korcsmár, Hajdú – Foxi, Habi (Györök, 46.), Radulovics, Tisza (Regedei, 60.) – Kovács (Moldovan, 46.), Dourandi
Gólszerzők: Alvarez (18.), Diamanti (48.), illetve Tisza (23.), Dourandi (45.), Moldovan (85.)
Szögletarány: 3:4 (3:2)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik