Sopron, Diósgyőr, Tatabánya, Paks: Harcra fel, győzni kell!

Vágólapra másolva!
2007.08.18. 09:13
Négy csapat, a Sopron, a Diósgyőr, a Tatabánya és a Paks is nyeretlen, a kvartett valamennyi tagja bármit megadna azért, hogy a Soproni Liga 5. fordulójában megszerezze az első győzelmet. A Paks és a Tatabánya még pontot sem szerzett, Lengyel Ferenc együttese Angyalföldön vendégszerepel, Mészáros Ferenc tanítványai pedig Détári Lajos szintén nyeretlen legénységét fogadják.
Leláncolt Prométheusz - a kispadról szűműzött Détári Lajos a lelátóról dirigál
NS-archív
Leláncolt Prométheusz - a kispadról szűműzött Détári Lajos a lelátóról dirigál
Leláncolt Prométheusz - a kispadról szűműzött Détári Lajos a lelátóról dirigál
NS-archív
Leláncolt Prométheusz - a kispadról szűműzött Détári Lajos a lelátóról dirigál

Nagy a baj Tatabányán, a bányászváros szezon előtt is biztos kiesőnek kikiáltott futballcsapata négy mérkőzésből négyet elveszített, ráadásul a rivális FC Sopron együttesét tartalékosan fogadja. Mészáros Ferenc vezetőedző sérülés miatt nem számíthat Nógrádira, Radnaira, Megyesire és Szilágyira, Dienes pedig eltiltását tölti.

A hétközi Ligakupa meccsen közel állt a győzelemhez a Bányász, de végül gólnélküli döntetlent játszott az MTK ellen. Az előző fordulóban a Sopron hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott az újonc Nyíregyházával, Détári Lajos ezúttal nem számíthat Sira Istvánra, akinek előbb eltört az orra, majd pedig combizomhúzódást szenvedett.

A Diósgyőrnek nem lesz könnyű dolga, ha szombaton el szeretné hagyni a nyeretlenek klubját, ugyanis az eddig veretlen, két-két győzelemmel és döntetlennel a negyedik helyen álló Kaposvár otthonába látogat. Bár Prukner László gondterhelt lehet hiszen sok a sérült, de a somogyiak a harcképtelen Radics, Kovácsevics, Ribi és Graszl K. nélkül is esélyesebbek.

Az előző fordulóban az MTK ellen az utolsó utáni pillanatban Elek Norbert góljával pontot mentő DVTK a legerősebb összeállításában léphet pályára, csupán Carr és Kerényi sérült. A Rákóczi kapuját várhatóan a Kanga, Simon csatárkettős rohamozza majd.

A negyedik nyeretlen csapat, a Paks csak hétfőn lép pályára, az eltiltott és megrendszabályozott Tököli Attila nélkül felálló tolnaiaknál Horváth Ferenc és Márkus Tibor kezdhet elöl.

A szombati játéknapon az NB II Keleti csoportjának 2007-es bajnokához, az újonc Nyíregyházához látogat a Fehérvár, Győrött vendégszerepel a REAC, a Zalaegerszegi TE pedig a BFC Siófokot fogadja.

A hazai győzelmet hozó Hungária körúti presztízscsata (MTK-Debrecen 3-2) után a forduló másik rangadóját is a fővárosban rendezik: az UEFA-kupa selejtező 2. fordulójában a Hamburggal csütörtökön – éppen a Megyeri úton - ikszelő Honvéd vasárnap az Újpestet fogadja a Bozsik-stadionban.


A TOVÁBBI PROGRAM:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik